• zsreka | Címkék: csíny, gyermek, játék, rosszcsont

Segítsééég! Nem tudom utólérni magam. Amióta Sziszike megszületett egyszerűen repül az idő, de fénysebességgel.

Egy kicsit nem írok és eltelik 2 hónap, úgy hogy nem tettem feljegyzést, arról hogy mikor fordult meg először, milyen szokásai vannak stb..Pedig eredetileg ezt a blogot ezért és kizárólag ezért írom (írnám) :-)
Úgyhogy most kur..( na, erről is le kell szoknom) nagyon megerőltetem magam és írok. A nehezebbik része pontosan visszaemlékezni dolgokra, de néha nem árt az agyamat tornáztatni, mert sokszor az az érzésem, hogy a helyén egy nagy kakás pelenka van már...


Összekapom szétcincált gondolataimat és írok egy naaagy nyári összefoglalót.
Kezdem ott, hogy júli elején ismét visszamentünk a Balatonra, mert már 2 hete itthon voltunk a nagy, büdös, meleg városban, bokros teendőink intézése végett, és már borzasztóan vágytunk vissza. Júli 2.-án meglátogattak minket debreceni unokatestvéremék - Évi, a férje Attila és a nagyfiú Alex. Két napot még itt pörögtünk Budapesten, elmentünk együtt az állatkertbe, meg ilyen hasonló szuper dolgokat csináltunk. Sziszike még túl kicsi az állatkerthez, de egy kiadós délutáni sétának tökéletesen megfelelt. Én meg csak ámuldoztam, hogy milyen szépen megcsinálták az állatkert bizonyos részeit. A lepkeház nagyon klassz lett, meg a sövény labirintus is, ami előtte van. Jól eltévedtünk benne. Az állatok egy jó része meg elbújt a  nagy meleg elől. Megértem őket...
Nos, az a helyzet áll fent, hogy azóta újabb másfél hónap telt el, amióta a felső 10 sort írtam...hahaha. Ez nevetséges....
Talán még van esélyem, hogy összeszedjem a gondolataimat, lassan 4 hónapra visszamenőleg, de most más módszerhez folyamodom. Sziszikét elemzem tetőtől-talpig, hogy mennyiben változott meg júliustól októberig. Tyű, de jó lesz!


Fej: a feje is biztos nő a gyereknek, de én azt nem látom :-) Na, megpróbálok normális lenni. Szép a feje :-) Van rajta sok-sok haj. Azt említettem, hogy hosszú barna hajjal született és azt csak úgy hagytuk lenőni. Július elején, amikor levágtam Manó haját, akkor döbbentem rá, hogy milyen ronda volt az az elhanyagolt, lompos babahaj. Szóval babaollóval nekiálltam lenyírbálni a hajacskáját. Nem volt egyszerű. Nyilván a babaolló sem erre a célra lett kifejlsztve, de rendes ollóval tuti belevágtam volna a fejébe. Inkább bele sem gondolok, jlyen éles ollóval megközelíteni egy örökmozgó, igen élénk gyermeket, aki mindent meg akar fogni, húzni, nézni stb... De a hajvágás végül jól sikerült és nem azért mert szépen vágtam le, hanem jól állt neki a rövid haj. Kifiús lett és vagány, meg látszik szépen a kis kerek pofija. Azóta szőke, rövid haja van., bár most télire, ha jól látom megint kezd sötétedni. Most kicsit NDK focista haja van (bundesliga frizura), mert hátul egyszerűen képtelen voltam levágni a loboncát. Nem hagyta....Folyton az ollót követte a tekintetével, így aztán elég nehéz hátul levágni a haját. A körmökkel hasonló a szitu. Szerencsére ZSombi letolta Fumbika haját géppel, úgyhogy egész emberes ábrázata van már.

Az én fejem: kialvatlan, ápolatlan és kócos. Leginkább ezek jellemzőek. Ezt nem is ragoznám tovább...

Zsombi feje: ritkán látom...


Fül: Édesapám egyszer boldog csodálattal észrevételezte, hogy a gyermek fülei nem egyformák. S persze ez azért olyan nagy öröm, mert neki is ilyen felemás fülei vannak, ergo Sziszike ezt tőle örökölte. Juhhé.... Az egyik füle kicsit hegyes, a másik meg kerek, kicsit nyomott birkozófül. (Zárójelben megjegyzem, ez nem amolyan családi szociopszicho dolog, hogy kitalálunk valami testi hasonlóságot, hogy könnyebben integráljuk a gyereket a családba, ugyanis múltkor az orvosi rendelőben, lelkes felkiáltással mutatott egy anyuka Szilárdra, hogy "jaj de édes, nem egyformák a fülei!", úgyhogy ez van. Apámat csúfolták emiatt gyerekkorában, remélem Sziszi megússza. Majd növesztünk neki hosszú hajat..)

Szem: a szeme még mindig kék, feltehetően most már az is marad. Azt már írtam, hogy júniusban a csipásodása magától elmúlt, úgyhogy nem kellett könnycsatorna tisztításra vinni, hál'; istennek. Nemsokkal ezután a szemöldöke is kinőtt manónak, Ez olyan 3 hónapos kora körül lehetett. Amúgy meg a látása jobb, mint az enyém. Manó már 10 méterről mosolyog rám, mert felismer, nekem ő meg csak homályos folt :-/ Egyébként a szemüveg a mánia, imádja leszedni mindenkiről, de úgy tudom, ezzel minden kisgyerek így van.Miután hazajöttünk Horvátországból, elmentünk a szemészetre ( megjegyzem emiatt  az időpont miatt jöttünk haza, mert másfél hónapot kell várni egy vizsgálazi időpontra ), mert mami meg papi is szemüveges, de a vizsgálat negatív lett. Manó szeme a saséval vetekszik :-)

Az én szemem: úgy éreztem sokat romlott, főleg, mikor odaadtam babakocsizás közben játszani manónak a szemüvegem tokostul és mire megérkeztünk már nem volt sehol. Akkor nem nagyon tévéztem...Aztán elmentem szemészhez és csak egy negyedet romlott a látásom, ami egyáltalán nem sok, főleg, hogy azt a pletykát hallottam, hogy szülés után ennyit ált. romlik magától. Fene tudja, mindenesetre én rosszabbra számítottam.

ZSombi szeme : szép :-)

Száj: Sziszike szája, nagyon cuki, formás. A szülész doki már a pocakban, ultrahangon ámuldozott többször is, hogy milyen formás ajka van a gyermeknek. Szerintem normális, szép szája van, semmi extra. Zsombi eleinte elégedetlenkedett, mert manónak be van esve az álla. Ez alapvetően normális jelenség szerintem egy újszülöttnél, akinek még nincsenek fogai :-)
Mostanában 9-10 hónapos kora körül az lett a legújabb szokása, hogy mindenbe beleveri a fejét. Én nem tudom, hogy más gyereke is csinál-e ilyet, de az a szuicid viselkedés elég rémisztő. Főleg, hogy arccal megbikázza a falat, a fát, a játékokat, a fejemet, a lábamat, szóval mindent, ami a feje ügyébe akad és előfordult már, hogy egy ilyen produkció után véres nyál folyt ki a száján. Nem tudom ezt kitől tanulta :-O

Fogak: egészen pontosan szeptember 6-án vettem észre, hogy áttört az első fogacska, ugyanis pont utaztunk Horvátországba és az autósülésben jobban szemügyre tudtam venni manó szájüregét.
már kb két hónappal előtte szólt a gyerekorvos, hogy meg van dagadva az ínye és kb két hónappal előtte elkezdődött a nemalvás is.  Így aztán két hónapig vártam, hohy kibújjanak a fogak és amikor csak nem bújtak ki és már nem érdekelt az egész, akkor egyszer csak megpillantottam. 3 hétig voltunk a tengerparton, azalatt mind a két (első) alsó fog teljesen kibújt. A fogak láttán sokszor aggódva kérdezik meg, hogy nem fáj-e a szoptatás. A válasz : nem. Az a reflex (szopó reflex) ugyanúgy működik, tehát a gyerek továbbra sem eszi a cicit, csak azért mert fogai vannak. Amúgy fog nélkül is tud fájdalmat okozni, ha a szájával összepréseli az ember mellét, de ezt tapasztalataim szerint csak akkor csinálja, ha már nem éhes és nem figyel oda (vagy én nem figyelek oda).

Nálunk volt egy időszak, kb. augusztus elejétől egészen szeptember végéig, amikor feltehetően a fogzás miatt, kb. másfél óránként felébredt Sziszi -és általa én is- és ilyenkor, mivel minden egyéb eszköz teljesen hatástalannak bizonyult, megpróbáltam megetetni. Több-kevesebb sikerrel. Amikor ezt a védőnőnek elmeséltem, hogy éjszakánként kb nyolcszor megetettem a gyereket, csak annyit kérdezett, nem fájt? De igen, olykor. Egyébként nem tudom, mit kellett volna tennem hajnali fél háromkor...De szerencsére ezen az időszakon is túl vagyunk. Az alsó két fog kibújása után egy hónap múlva, október végén elkezdtek jönni a felső fogak. Először csak a bal felső és mikor már félig kint volt, megjelent a jobb is. A jobb éppenhogy csak elkezdett kibújni már jött is mellette a metszőfog. Jelenleg 4 fog már kint van felül, egy teljesen ( bal első), egy félig (jobb első), egy negyedig (bal metsző)  és egy most tört át ( jobb metsző) :-) Szerencsére a zűrös éjszakák nem tértek vissza, sőt egyszer-egyszer kimarad már egy éjszakai kelés a háromból, úgyhogy kisfiunk hősiesen tűri a fogacskák kibújását. Azt hiszem ezzel is mákunk van, mert sok gyereken látok borostyán nyakláncot meg hallok innen-onnan mindenféle praktikákról, hogy hogyan nyugtassák meg az ínyfájdalomtól tomboló gyermekeket. A kisfiunk a nyugalom és a boldogság megtestesülése, főleg akkor, ha minden úgy van, ahogy ő akarja :-)

hozzáteszem, hogy december 29 van és még mindig nem írtam egy k sort sem a múltkori bejegyzésem óta. Így zárójelben megjegyezném, hogy jelenleg gyermekem szájában már 6 db fogacska ékeskedik és olyan harapása van, mint a farkasembernek.

az én fogaim: karácsony előtt sikerült észrevenni, hogy valai nem oké a fogaimmal (már előtte is észrevettem, de nem fájt ) , így aztán kisebb vagyont hagytam ott a fogorvosnál, de szerencsére a fogamat nem.  Sziszikének lassan már most több foga van, mint nekem...

 Test::  szép, arányos a gyermekünk, sőt talán az első 6 hónapban kicsit vékonyka volt, mert sokat nőtt és nagyon hosszú volt. (ellentétben azzal az elmélettel, hogy nem kapott eleget enni), de mostanra már egészen kikupálódott. Kezd az apjára hasonlítani, van már kis pocakja meg kis párnácskák itt-ott :-)

A testsúly alakulása a következőképpen zajlott:

dec.9 - 73 cm - 8950 g

okt 28- 71 cm -8050g

szept 30 68 cm - 7700g

júli 29 6450 a centi már nincs meg, fenébe', de 63-64 körül lehetett, mert a 62-es méret  kb két hétig volt jó.

 Hát ennyit rövidena fizikumról, a következőkben a képességekről írok, hogy mikor, mit csinált ez a kis energia bomba.

• zsreka | Címkék: baba, csecsemő, gyermek, tulajdonságok

Nos, itt vagyunk megint. Még elcsíptem a június végét, mielőtt ez is elröppent volna. Annyi de annyi minden történt, hogy azt sem tudom hol kezdjem. Kezdem az elején. De mielőtt belevágnék, leszögezném, hogy ez egy nagyon eseménydús, jó kis hónap volt, tele bulival meg mindenféle csupa jó dologgal. Röviden a június csupa bé betűvel a buli, Balaton, a béna bürokrácia és természetesen a babázás jegyében telt el.

• zsreka | Címkék: balaton, buli, esküvő, gyermek

Nekem a Balaton a Riviéra,

Napozni ott szeretek a homokon,
Nekem csak jó estét a buona sera,
nem töröm más szavakon a kobakom.


Igen, képzeljétek, voltunk a Balcsin, és ha minden jól megy, akkor ott töltjük a nyár nagy részét.
Megpróbálom összefoglalni a májust, mert mindjárt vége van és még egy sort sem írtam. Alapvetően most már nem azért nincs időm mert Csumpika sokat sír, hanem pont ellenkezőleg. Kezd disztingválni a drágám, és így aztán egyre többet mozgunk társaságban, meg megyünk ide-oda.
Tulajdonképpen az egész a 30-ik szülinapommal kezdődött. Az egy dolog, hogy harminc éves lettem, de most nem volt időm ezen agonizálni, hiszen jobb dolgom is akadt. Aznap délelőtt pont megint mentünk védőnőhöz méricskézni - 4500 g volt kereken -de Szilárdka konkrétan és megcáfolhatatlanul RÁM mosolygott. Úgyhogy én ezt tekintem az első, igazi mosolynak, mert bár előtte egyszer-egyszer félrehúzta a kis száját meg a védőnőre egyszer rámosolygott. De ez volt az első igazi mosoly a maminak a szülinapjára. Utána meg is lettem tisztelve, azaz le lettem pisilve és pisis pólóba mentem haza..:-) De az a mosolygás olyan jól sikerült, hogy azóta mindennap van egy mosoly félóra, amikor a kisfiam jól érzi magát és hajlandó ránk tekinteni derűs, gödröcskés pofikájával. Most már ez egyre gyakoribb és én annyira de annyira élvezem. Ezenkívül fejlődtünk a csendes szemlélődés terén is, ugyanis ezek világfelfedező nézelődések egyre hosszabbak most már, így a sírással eltöltött idő is redukálódott némileg. Persze el nem tűnt teljesen az életünkből, hiszen továbbra is ez a legfőbb kommunikációs eszköz, de már megy a grimaszolva magyarázás is, egyelőre hang nélkül. De ami késik, nem múlik (egyik kedvenc közhelyem, de ide illik a másik kedvencem is a " jobb későn, mint soha"). Az is fantasztikus, amikor Szilárdka a szemembe néz és mondja, mondja. Ráncolja a kis szemöldökét, húzogatja a kis száját, artikulál, tátog és a kis kezével is magyaráz hozzá. Én meg rá hagyom, hogy igaza van. Egyelőre ...
Ma május 30.-a van és elrohant egy hónap, csak úgy. Manó már 5 kg felett van ( május 15-én volt 4770 g és 58 cm)és már a mérlegünkre sem tudom úgy rárakni, hogy ne lógjon le. Nem baj, jövő héten megyünk megint a védőnőhöz, meg szurira és akkor majd lemérik megint rendesen. Amúgy meg vihetjük manókát az ortopédiára, mert továbbra is kötött a csípője és a tornáztatás nem oldotta meg ezt a problémát. De mielőtt tragédiát gyártottam volna ebből, édesanyám felvilágosított, hogy ő is rendzseresen látogatta velünk az ortopédiát. Én csámpás voltam, a tesómnak meg szintén a csípője volt kötött. Én balettra is azért lettem beíratva, mert szörnyen csámpás voltam és sosem felejtem el, hogy amikor ötödik pozícióba kellett állni, akkor én befelé fordítottam mindkét lábfejem és nem kifelé :-) Aztán kinőttem és még a balettintézetbe is bekerültem, de hagyjuk ezt most.
Szóval most már nemcsak alvás meg sírás van, hanem nagy nézelődés, figyelés, ilyesmi. Ezenkívül felhívták a figyelmemet az orvosi rendelőben, hogy néha hasra is kéne fordítani a gyereket, hogy normálisan fejlődjön. Én azért nem tettem, mert utálja. Aztán rájöttem, hogy milyen buták a felnőttek. Egy pár hetes gyereknek még nincsenek is szokásai, én alakítom ki őket, mégis ráfogok dolgokat, hogy ezt szereti, ezt nem szereti. Kitaláltam, hogy nem szeret hason feküdni, holott kell neki, amúgy meg a hátán fekve is bömböl, úgyhogy ez nem lehetne kifogás. Szóval elkezdtem hasra fektetni, aminek az eredménye általában fél óra vagy még több éktelen visítás és utána 3 óra alvás. A hason fekve vergődéstől minig annyira elfárad, hogy utána tök sokat alszik. Úgyhogy bizonyos szempontból tetszik ez a hason fekvés dolog :-). A fejét is ügyesen megtartja hason fekve is és már át tud pördülni a hátára a kis cseles. A legújabb kedvenc játéka egy szélhárfa, amit Pankanénitől kaptunk és én a játszószőnyegre akasztottam és manóka minden mozdulatára szépen csilingel. Szép, varázslatos hangja van és nekem is tetszik meg manónak is. Jól elvan vele. Sőt, már azt is kezdi felfedezni, hogy meg tudja fogni (nyilván nem tudatosan, csak elkapja és működik a fogó reflex), szorítja és rángatja, a szélhárfa meg eszeveszetten csilingel. Mondjuk engem szerencsére nem idegesít. Még...A többi játékkal még nem tud mit kezdeni, az ágya feletti forgó az ami egyre jobban leköti a figyelmét. Ha nagyon rázendít a sírásra még nem igazán lehet játékkal elvonni a figyelmét. És nagyon szereti, ha énekelek neki :-) Hálás közönség. Nem kritizál, hogy hamis, meg rossz a szöveg, csak élvezettel hallgatja, néha még a sírást is abbahagyja.
Amúgy meg a csípője miatt rugibugyi hordására köteleztek minket, aminek annyira nem örülök. Egyrészt nehezen lehet hozzájutni, gyógyászati segédeszköz boltban is csak elvétve lehet kapni, másrészt nem tudom, hogy tudtak ilyen ormótlan, kényelmetlen tárgyat kifejleszteni egy izgő-mozgó csecsemőnek. Ez eg nylon bugyogó (jaj, de jó lesz nyáron 40 fokban), amit a pelenkára kell ráhúzni és a közepén van egy kemény gumi téglalap (nem a formatervezés csúcsa), ami széttartja a gyerek lábait. Magyarán egész nap terpeszben van egy műanyag vacakban, ami kétoldalt jól ki is dörzsöli a combján a bőrt. Praktikus egy eszköz. De még mindig jobb, mint egy csipőficam, vagy a tudat, hogy nem tettem semmit a javulás érdekében, csak sajnálom szegény gyermeket. Bár láthatóan egész jól viseli ezt a kínzóeszközt.
Egyébként meg kellemesen sűrű volt a május, 3 szor sikerült lejutni a Balcsira, egyszer Mecseknádasdra ill Pécsváradra Marcell keresztelőjére továbbá MAnó, mint legfiatalabb kultura rajongó részt vett a könyvfesztiválon, képregény fesztiválos meg még egy gasztronómiai eseményen is:-) Gondolom felejthetetlen élmények voltak ezek számára.
A pécsváradi keresztelő nagyon jó volt, mert mindig jó, ha együtt van a família. Ott volt mindenki és végre találkozott egymással Szilárd és Marcell- az unokatesóm kisfia. Marci 2 hónappal idősebb nálunk, de már nigazi nagy fiú. Hat és fél kiló és cipője is van. Marcikán kívül volt még négy szülinapos is, köztük én is a jubileumi 30-asommal, úgyhogy elég komplex családi ünneplés volt. Mondanom sem kell, hogy a legtöbb ajándékot Szilárdka kapta, örömmel tapasztaltam, hogy gyarapodott anyári ruhatár és most már egyre több játéka is van. Még mindig nem tud velük játszani, de ha én játszom vele, akkor már figyeli. Nemsokára kiveszi a kezemből...
Alapvetően nem szeretem az utazgatással járó hajcihőt, meg manónak sem tesz jót, ha mindenhova hurcolásszuk, de amikor már ott vagyunk a Balcsin, akkor ott nagyon jó. Ott kint lehet egész nap a levegőn és azért ott sírni is más :-) Arról nem is beszélve, hogy babázás közben le lehet barnulni és ez nekem igazán előnyös :-) Zsombi meg közben kertészkedik, vagy úszómedencét ás. A Bálinték vették meg a mellettünk lévő telket ( egy telek van kettéosztva ), úgyhogy most már ott vagyunk egymás hegyén-hátán. Szilárdkának lesznek játszópajtásai, a 2 éves Emma meg a vele egyidős Matyika. Meg volt a kertben egy ős régi bádog medence, amit a srácok most felújítottak, úgyhogy lehet majd nagyokat csobbanni. Egyszer még grilleztünk is Bálintéknál. Kipróbálták a sörösdobozra ültetett csirkét. Látványnak meglehetősen vicces, viszont baromi finom. Az időjárás még meglehetősen szeszélyes. Egyik nap összeszedtema a gyereket, Zsombit, magamat is és leballagtunk a strandra. Kifeküdtem napozni és kb egy fél oldalt tudtam olvasni, mire a semmiből előbukkant egy rohadt nagy felhő, ami egyre nagyobb lett és láttuk, hogy jobb, ha elindulunk hazafelé. Tempóztunk rendesen és mire visaszaértünk el is kezdett ömleni az eső. Úgyhogy még nincs igazi strandidő, de azért jobb mint otthon...
Jah, majd elfelejtettem a 6 hetes kontrollt. Én már úgy kezdtem rendben érezni magam altesttájilag, de Zoli felvilágosított, hogy az amit én aranyérnek gondolok az tényleg az és ezen kívül van ott még más is. Például egy lyuk, a hüvely és a bélcsatorna között, aminek nem kéne ott lennie. Elvileg egyikkel sem tudok mit csinálni, csak várni amíg elmúlik. Részletekbe nem akarok belemenni, akinek volt már aranyere (először azt írtam anyaere, és tul.kép tök találó) az tudja, mennyire szar. A másikról csak tudni rossz, de csináltam máktesztet és átmentem rajta, tehát nincs nagy baj. Úgy látszik kicsit tovább tart ez a regenerálódás, mint gondoltam. Úgyhogy egyelőre nem lesz kistesó project, meg ugy egyébként sem semmilyen project sem....:-(

• zsreka | Címkék: baba, balaton, csecsemő, gyermek

Ápr.27.

..április utolsó, csodás, verőfényes vasárnapján mégis ez az idézet jutott eszembe...mert reggel háromnegyed tíz van és én már elfáradtam, pedig csak most kezdődik a nap.
Ha nem is a szó szoros értelmében értem úgy, hogy lakásunk ajtaja a pokol kapuja (bár őszintén szólva, bizonyos helyzetekben egész találó a hasonlat), de te, ki itt belépsz, nyugodtan hagyj fel minden reménnyel, hogy üvöltő, harsogó, visító, bömbölő, nyöszörgő, nyugtalan gyermekemet képes leszel lecsillapítani. Sajnos ez rám is vonatkozik, de nálam a remény hal meg utoljára, hogy éljek ezekkel az alig elcsépelt, örök érvényű klisékkel. Ma reggel a remény is halálán van, de nem adjuk fel.
Ha azt vesszük elég eseménydús volt a reggel 7 és 10 óra közti időszak. Más gyerekével szerintem egy egész nap nem történik ennyi minden. CSumpi a felébredés pillanata óta elég erőteljesen bőgött, aztán evett, amitől az esetek nagy részében meg szokott nyugodni, hát de most nem így volt. Rákapcsolt még egy fokozattal. Kimentünk a játszószőnyegre, nem segített. Apu felvette, akkor csend volt 5 percig. Mami berakta a kenguruba, na akkor csend volt 7 percig, mert miután elszenderedett és beraktam a kiságyba, újrakezdődött az őrület. Hagytuk sírni, hátha abbahagyja, de nem. Kedves - nem nevezek meg foglalkozást - gyermekekkel foglalkozó és nevelő emberek, aki azt állítják, hogy hagyjuk nyugodtan sírni a gyermeket a kiságyba, hogy megszokja, és nem kell kivenni és ne aggódjunk, mert nem tud fél órán kereszül sírni, nektek üzenem, hogy itt valami tévedés van. Nem volt még dolgotok az én gyermekemmel. Simán sír fél óránál tovább és szerintem azt hagyni, hogy még tovább ordítson, az már állatkínzás. Azon kívül nem hinném, hogy elkényeztettem azzal, hogy felveszem, mert egyszerűen másképp nem hagyja abba a bőgést. Sőt egyre jobban felspannolja magát, és feljebb kapcsol a fokozaton. Hogy ezt hogy képes a nap 8-10 órájában művelni, azt nem tudom.
Aztán megint megetettem, hátha attól megnyugszik. Megnyugodott, elaludt, leraktam a kiságyba és két perc múlva ment az ordítás. És azóta is megy. Most is. Főztem neki hasfájás elleni teát, persze a cumisüveget ki nem állhatja, úgyhogy utána ezzel bosszantottam fel. Szóval kb. így telt el az elmúlt 3 óra. És a mai napból még van egy csomó idő...Azt sem mondhatom, hogy nem vagyok kipihent, mert CSumpika éjszaka azért alszik. Igaz, hogy 3-szor fel kell kelni hozzá, de ilyenkor csak eszik és alszik tovább. Na, jó. Megpróbálkozunk megint a kenguru trükkel... Keep cool, keep cool, keep cool. Nem vagyok ideges, nem vagyok ideges, nem vagyok ideges.....
A kenguru- csel megint bevált egy kis Fisherman Judy-val egybekötve...Wow. That's cool.
Az én egyéni szociális problémáimat majd megoldom máskor ( pisilés, reggelizés, fésülködés, zuhanyozás, az olvasás és írás már luxusnak számít ).
Amíg tart az 5. számú elaltatási kísérlet, addig megpróbálom összefoglalni az elmúlt egy hét történéseit.
 Sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás,sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás,sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás,sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás.......
Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy kiábrándult, idegbeteg, depressziós anyuka vagyok, a totális idegösszeomlás szélén, aki legszívesebben végleg elhallgattatná a gyermekét, akkor üzenem, hogy ez nem igaz. Kutya bajom, tök jól vagyok és nagyon élvezem az anyasággal járó kihívásokat és sokat gyönyörködöm a gyermekemben, csak Csumpi királyfinak úgy látszik sok a kielégítetlen igénye és efféle követeléseinek ő  hangot ad. Nem is akármilyet :-) Hangosat. És hát amíg az ember elkezdi ezeket az igényeket A-tól Z-ig kielégíteni, addig eltelik 3-4 óra és a babácska előbb-utóbb elcsendesül és az ember rájön, hogy gőze nincs, hogy tulajdonképpen mitől hallgatott el a gyermek, mert az eltelt 3 órában, 800 különböző dolgot próbált ki és tett meg a kis bömbicsek megnyugtatása érdekében.
NA, miután tisztáztuk az idegállapotomat, leírnám, hogy hétfőn nagyot sétáltunk Szilárdkával. Illetve én. Megint feltornásztam magam a Pálvölgyi-barlangig és meglátogattuk Zsombiékat. Szerencsére jó idő volt és végre jól éreztem magam. Sütött a nap, rámjött a szűk farmerem, benyomtam a telefonomon a rádiót, amit meg a fülembe és nagyon vagányak voltunk. A Kolosy téren összefutottam Bálinttal, akit nagyon kedvelek és nem mellesleg masszőr a fogalalkozása. Ezt a találkozást én égi jelnek tekintettem, mert még soha nem masszíroztattam meg magam és még soha nem éreztem nagyobb szükségét, mint most, amikor manót hordozom a karomban egész nap és estére zsibbad (inkább fáj )a hátam, a gerincem és a karom. Meg is beszéltünk egy szerdai kis masszír-szösszenetet.
Utána felcaplattam a barlanghoz, jól megizzadtam, de rám fért már egy kis testmozgás. Kritikus szemmel nézem amúgy már a a Szépvölgyi utat is, eddig csak bringás szemmel méregettem, de most babakocsis szemmel tettem és a helyzet rosszabb, mint azt eddig tapasztaltam. Elfogyó, elvékonyodó járdák, átkelők nélkül, járda nélküli úttestek, magas padkák, járda közepén éktelenkedő villanyoszlopok stb. Ikerbabakocsival még tréfásabb lehet a helyzet...Aztán, mikor megérkeztem és megálltunk, Csumpi elkezdett sírni és ezt a folyamatot művelte egészen a hazaérkezésünkig, úgyhogy lefelé meg sem álltam a Daubnernél (hétfőn amúgy is zárva van, hihihi).
Ezen kívül hétfő este járt nálunk Sipike, aki hozott egy tök édi plüss kutya csörgőt. Persze manó még nem tud vele játszani, de én annál inkább. Nekem nagyon bejön :-) Amúgy meg ha nincsen éppen tömeggyilkos hangulatom, akkor tökre örülök, ha vendégek jönnek, mert ilyenkor legalább én is élek egy kis társasági életet. És ha már én nem megyek ki, akkor a kint jöjjön be.
Kedden reggel megint mentünk védőnőhöz és az eredmény hasonló lett, mint legutóbb. A súlygyarapodással nem volt gond, 4120-at mértek, de megint keveset evett a gyermek a szoptatásnál, ezért felírtak nekem valami csodabogyót, hogy attól majd jobb lesz. Hát jó. Érdemben megint nem tudtam a tejfejésről értekezni a védőnővel, mert megint 5 ezren voltak a rendelőben. Ott volt a házunkból az a lány is, akinek fél éves a kislánya és tök kedves velem, mindig ellát jótanácsokkal meg nagyon segítőkész. Azt még nem tudom, hogy hogy hívják, de a másodikon lakik és 5 kilóval szülte meg-  természetes úton - a "kis"lányát. Szóval megint úgy jöttem haza, hogy valami még mindig nem jó, és a tejtermelésem nem az igazi. Ez amúgy tényleg mentálisan és lelkileg gáz, mert az ember tényleg elhiszi ilyenkor, hogy kevés a teje és nem táplálja rendesen a germekét. Apropó, a második gyermekemnél tuti le fogom szarni a közvéleményt, mert Szilárdka gyönyörűen fejlődik és annyit eszik, amennyire szüksége van. Ha gond lenne, akkor nem hízna rendesen..Szerintem.
Mindenesetre a debreceni unokatesóm, Évi - egyben gyakorló anyuka - felajánlotta a fejőgépét, amire egyből le is csaptam, és elküldte nekem postán. Köszi Évi :-) Azonkívül ő lett a virtuális segítségem is.
Este megint jött Csaba (Zsombor apukája) istápolni az unokáját. Úgy látom ez a hason elaltatás nagyon megtetszett neki :-)

Szerdán hazajöttek anyuék Horvátországból, mert egy hétre elmentek ügyeket intézni. Sajnos az első találkozás nem sikerült valami felhőtlenül. Lelkesen vártam édesanyámat aki nagyon kemény közhelyeket kezdett el nekem csattogtatni - a gyerek nem játék, mindenkinek arra van ideje, amire akarja, stb.. - továbbá szerinte nincs elég tejem és Szilárdka nem gyarapodik rendesen, mert a 4120 az nem jó. Hát mondanom sem kell, hogy milyen jól reagáltam arra, hogy megforgatta a már amúgy is belém döfött kést. Elkezdtem bőgni és nem bírtam abbahagyni. Szerencsére hazajött Zsombor és megvigasztalt. Szegény csajoknak meg élőben közvetítettem a kiborulásomat. Nyugi Orsi, nem kaptam idegösszeomlást, ahhoz még kellett volna 3 kínai és 5 japán client, meg egy Karen Lau. ( Nem vagyok fajgyűlölő, de ezekkel a népcsoportokkal dolgoztam együtt. Ha berberekkel és eszkimókkal dolgoztam volna, biztos őket utálnám ). Aztán jött szegény apukám, aki azt hitte, hogy eljött a világvége, amikor meglátott, de kiadtam magamból a feszkót és egy-két óra múlva minden rendben lett. Délután visszajöttek a szüleim és szent volt a béke. Megérkezett Bálint is, ahogy megbeszéltük, egy frankó kis masszázs székkel és kicsit kilazította a görcsbe rándult izmaimat. Anyukámnak annyira tetszett, hogy ő is benevezett egy masszírozásra. Szóval végül idillien zárult a szerda és én is megszabadultam a bennem lévő ártó szellemektől...
Kezdek nem emlékezni, hogy melyik nap mi történt, összefolynak a napok. CSütörtök, csütörtök, csütörtök, hmmm. megvan. Felmentünk a hegyre levegőzni, de nem volt olyan csuda jó idő, ezért nem is pakoltuk ki manót teljesen az udvarra. Meg aztán fájogatott a kis hasa, vagy a jó isten tudja, mitől sírt olyan sokat, de nem aludt és nem volt nyugodt. Jah, apukám pálfordulását mindenképp meg kell említenem. Eddig nem mert hozzányulni Szilárdhoz (porcelánbaba-effektus), de szerdán a kezébe nyomtam, hogy kicsit foglalkozzon vele és Csumpi- láss csodát-  elaludt a karjában. Apu ettől annyira lelkes lett, hogy azóta ki sem lehet venni a kezéből a gyermeket :-) De szó szerint!! És Szilárd tényleg jól érzi magát nála, megnyugszik a karjában, szundikál a hasán stb. Ugyanez van Csaba nagypapánál is. Úgy látszik a férfiak alkata bejön a gyermeknek (pocakot kéne növesztenem ..). Szerda délután elaludt Szili apu karjában és apu nem merte lerakni, hanem inkább itt maradt vagy két órán keresztül, ölében az alvó gyermekkel :-)) Aztán azóta ezt minden alkalommal megismétli apu, amikor találkozik a kis unokájával, aki nagyon szeret kézben lenni.
Hiába mondják, hogy elkényeztetem azzal a gyermekemet, ha sokat veszem fel, és erre inkább azt reagálnám, hogy elhanyagolom, hogyha nem. Ha a gyereknek erre van szüksége, én megadom neki, hiszen ezért vagyok mellette, ezért vagyok itthon. Nagyon sokat igényli, hogy foglalkozzanak vele, többek között ezért nem alszik napközben (és nem azért mert nem kap eleget enni!!!!!!) és ezért is sír sokat. Megfigyeltem, hogy azonnal elhallgat, ha felveszem és sétálgatok vele, vagy ha történik körülötte valami, vagy környezet változás van. Ilyenkor csendben szemlélődik és nem éhes és nem fáj a hasa. Hű, de érdekes...Na, mindegy, szóval szerintem ez nem elkényeztetés, hanem érdembeni foglalkozás a gyerekkel. Azért mert még kicsi és állítólag nem lát (szerintem ez nem teljesen igaz, mert én látom, hogy ő figyel és néz és szemlélődik, akkor is, ha csak homályosan lát esetleg ) attól még nem fogom erőszakosan a kiságyba nevelni, hogy bőgjön addig ,a míg el nem fárad, főleg, ha tudom, hogy mire van szüksége!! Éjszaka meg alszik a drágám, amikor itt van az ideje, úgyhogy bizonyos szempontból ő igazi mintagyerek. Jó, nyilván vannak olyan kisbabák, akikkel kevesebbet kell foglalkozni, de én örülök neki, hogy Csumpival sokat kell, mert ez azt jelenti, hogy nagyon éber, érdeklődő és nyitott az új ingerek befogadására és máris nagyon sok igénye van, ami az aktivitását és vitalitását tükrözi. Úgyhogy én ennek nagyon örülök.
Csütörtökön még annyi örtént, hogy annyira, de annyira akartam egy kengurut, hogy véééégre megszereztem. Bababoltam kaptam ezt a tejserkentő csodabogyót is (More Milk Plus - sok jót olvastam róla a neten) és olyan kengurut is, amilyenre vágytam. Hát, gondolom nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom egy kisebb vagyont hagytam ott a boltban, de az olcsóbb kenguruk abszolút nem voltak szimpatikusak és vagy olcsó kategória volt vagy nagyon drága. A kettő között nem láttam semmi középkategóriásat, úgyhogy maradt a nagyon drága ( volt még annál is drágább 28 és 32 ezer forintért, de ez már túlzás). Mint utóbb kiderült, nagyon jó választás volt ez a hordozó (Baby Björn), mert bár elsőre ordított benne a gyerek ( és azt hittem rakhatom a süllyesztőbe az aranyárban lévő hordozót), második , harmadik alkalommal már megnyugodott benne, sőt kisebb időszakokra el is szundikált. Még egy kicsit ő apró hozzá, és billeg benne a fejecskéje, de pár hét múlva szerintem imádni fogja. (remélem).
Pénteken kicsit összetörve ébredtem, amit mindig szegény kedvesem sínylik meg, ugyanis rajta töltöm ki ilyenkor minden bosszúságomat és fáradtságomat (ki máson?). De szerencsére dél körül felmentünk megint a hegyre és láss csodát, manó kerek 3 és fél órát aludt a levegőn, amit én is gyorsan kihasználtam és aludtam 2 és fél órát. Annyira jó volt!!!! Bár borzalmasan fájt a fejem egész nap, de azért aludni szerencsére tudtam. Úgyhogy így már gyerekjáték volt a nap hátralévő része :-) (És még a született feleségeket is végig bírtam nézni).
 A hétvége pörgős volt és lévén hogy Csumpika napközben semmit nem aludt, sem szombaton, sem vasárnap, így egy kicsit nekem is lemerült az aksim.
Szombaton Zsombi egész nap dolgozott, először kertben, utána a könyvfesztiválon. Úgy volt, hogy együtt megyünk ki délután a Millenárisra, de miután összepakoltam és bebugyoláltam a ygereket, hirtelen megváltozott az időjárás és a napsütést szélvihar és záporeső váltotta fel. Ez az én szerencsém...Úgyhogy Zsombi elment egyedül, én meg otthon rostokoltam a bömbölő gyermekemmel. De nem adtam fel ilyen könnyen és amikor újra kisütött a nap, kilőttünk , mint a nyílvessző. Első próbálkozás a BKV-val. A Millenáris kicsit sok lett volna gyalog, ezért buszoztunk egy kicsit. Csak a 86-os és 60-as buszok jöhettek szóba, mert a többi közlekedési eszközre (17-es villamos, 6-os busz, HÉV) nem bírok felmászni. Illetve inkább meg sem próbálom egyedül. Nem szimpi. Szóval elbuszoztunk a Margit-híd budai hídfőhöz ( nem adták át a helyet a a bakocsinak fenntartott részhez, úgyhogy a busz közepén tébláboltam) onnan meg villamossal a Millenárishoz . Nem nagy ügy. Csak hogy, van egy szép meredek lépcsősor a villamos megállónál, és szerencsére volt egy kedves biztonsági őr (nem is gondoltam volna ) aki segített felmászni rajta. Úgyhogy hurrá!!!!!!! Eljutottunk a könyvfesztiválra és meglátogattuk apucit. Jó volt a Meillenáris, szeretem nagyon a parkját és szép idő is volt, csak jó nagy forgatag lepte el az egészet, de hangulatos volt. Manó már kevésbé értékelte ezt a kultúrális megmozdulást és végig bőgicsélte az ott létünket, meg a hazafelé utat is. De nem csodálom amúgy, mert kicsit elhúzodot az egész és sokára értünk haza, gondolom iszonyú éhes is volt szegény. Mi megszereztük az Árnybíró (kedvenc manga könyvsorozatom) legújabb részét és még a Kiberiada is elkészült (ami múltkor rosszul jött ki a nyomdából), igaz, hogy a bemutató után egy órával, de jobb később, mint soha. (Miki, ha még mindig szeretnél megajándékozni, egy közhely szótárral, ne habozz!)
A vasárnap hasonlóképpen telt, csak nem a könyvfesztiválra mentünk ki, hanem a Margit-szigetre.
Az azt megelőző délelőtti program nem volt valami változatos : Sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás, sírás.
A sziget klasz volt nagyon, bár iszonyú sok ember volt, de mindenki napozott, piknikezett és labdázott, úgyhogy tiszta "nyugalom-szigete" volt. Csumpi eleinte csendesen nézelődött, majd később hangosan. Természetesen mire Tiborka megérkezett Csumpi már önmagát adta... Szerencsére a babakocsi mellé vittem a kengurut is, úgyhogy Zsombi is felavathatta. Tetszett neki, meg manónak is, picit talán megnyugodott. A srácok még szívesen maradtak volna hat után is egy-két sör erejéig, de én még valahogy nem vagyok ráhangolódva a publikus szoptatásra. Bár nyilvánvaló, hogy ez egy természetes dolog és nem is volt tömve a Holdudvar, de nem tartottam higiénikusnak és manó még túl pici ehhez...meg én is. Hazafelé megint kiabálás volt és nehezen is aludt el a kicsi fiam, de szerintem egyszerűen túlpörögte magát. A végén szerintem, negyed tízkor, már ő sem tudta, miért sír, így aztán álomba is sírta magát, és hatalmasat aludt. Hajnali fél négykor én ébredtem fel, mert iszonyatosan fájt a mellem és fel is kelltt ébreszteni manót, hogy egyen. Aztán aludt tovább az én kis biksi-buksi, csodaszép, csuda okos kisfiam :-)

 

• zsreka | Címkék: baba, gyermek, sírás

Ez egy furcsa cím és nem is akartam címet adni, de megerőltettem magam és kitaláltam valamit. De végülis eléggé találó, mert amikor az ember - ill újdonsült anyuka - azt gondolná, hogy kialakult valami rendszer a 3 hetes gyermek életvitelében, akkor elég hamar rájön, hogy ami eddig jó volt, az nem biztos, hogy a továbbiakban is megfelelő. Értem én itt azt, hogy változnak a gyermek igényei és egyre többet enne, vagyis én már nem győzöm elégszer mellre tenni...És akkor szembesültem azzal is, hogy - nem panaszkodhatom, mert-  gyermekünk rendesen átaludja az éjszakát, viszont napközben pörög, mint a kerticsap. Ezért gyanakodott a védőnő, hogy kevés az eledel amit kap Csumpika, de ha kétszer annyit kap, akkor is ugyanez van, csak gyakrabban rókázik le. Na, mindegy majd kialakul. Éjszaka most már én ébresztem a gyereket, hogy egyen...Lerakom este 8-fél kilenckor és hajnali három és négy között én ébredek fel és etetem meg, különben nem is tudom meddig aludna magától. Persze ez jó meg minden, hogy ennyit alszik a prücsök, csak a betontömbbé keményedett cicik élményét valahogy jobb elkerülni.

Akkor dokumentálom a konkrét eseményeket.
Ápr 17 csüt. Ma is elég aktív nap volt, mert manó napközben SEMMIT nem aludt, csak amikor fél 3-kor elbabakocsiztunk a védőnőhöz, akkor amint kiléptünk a levegőre és becsukódott mögöttünk a ház kapuja (nagy nehezen, mindjárt részletezem) manó szeme is azonnal lecsukódott és csak akkor nyílt ki újra, amikor beértünk a rendelőbe. A kapuról és a házról csak annyit, hogy attól függetlenül, hogy magasföldszinten lakunk, az a 10 lépcső, amitől magas a földszint, az maga a kínszenvedés és olyan kevés a hely a befelé nyíló kapu és a lépcső között, hogy én alig férek el, nem hogy a babakocsi. Szóval 20 perces procedúra ki- és bejutni a házba, de általában addig szoktam tökölni, amíg arra nem jön valaki és meg nem sajnálja a látványosan szenvedő , kezdő anyukát. Egyébként babakocsizás közben is feltűnt, hogy az akadálymentes közlekedés valóban nem a fővárosunk erőssége. Bár CSumpikának bejön a durva terep, a macskakő meg a  lépcsőzés (kivéve amikor hátra csúszik a feje a kocsiban teljesen, ütközésig). Annyira jól összeráztam a gyereket, hogy amikor hazaértünk az összes ruháját tehettem a szennyesbe, mert kakilt egy nagyot és terepezés közben még a pelus is kicsit elvándorolt rajta ( meg a kaki)...; -/
Szóval végre megmérték a gyermeket rendes csecsemő mérlegen és nem mértek kevesebbet, mint én itthon a konyhain, úgyhogy megnyugodhatott háborgó lelkem a súlygyarapodás kapcsán. 4050 g, amire azt mondták, hogy az jó. A próbaszoptatás már nem ment ilyen jól, azt inkább nevezzük próbaszopatásnak. Elég nagy forgalom volt a rendelőben, tele volt kisbabákkal, édik voltak nagyon, de végül szoptatni az irodában tudtam. És próbáltam kényelembe helyezni magam, de annyira nem sikerült. Az eredmény végül siralmas 30 gramm lett a 130 helyett, de szerencsére nem csináltak belőle drámát, mer a gyerek csak hízik valamitől és feltételezték, hogy ha hazaengednek sem fog éhen halni Szilárdka...Persze azóta én gyakrabban etetem, hogy jól felhízlaljam, mire vissza kell mennünk jövő hét kedden :-) Visszafelé megint nyugi volt a babakocsiban, úgyhogy el is tökéltem, hogy olyan gyakran megyünk majd sétálni, amilyen gyakran csak lehet.Ha csak levegőn tud aludni a gyermek, akkor megkapja. Meg persze nekem sem árt néha egy kis oxigén.
Azután 6 felé megérkezett Vikinéni a pocakjában az 5 hónapos Szabikával. Kaptunk szép színes tulipántokat :-) és beszélgettünk egy jót meg csapra vertünk egy sörös hordót :-) (szép álom).
Egyébként a barna sör nekem nagyon bejön, kis mennyiségben persze, azt nem tudom, hogy Csumpika mennyire értékeli a Krusowicze dózisokat...Aztán nagy nehezen megérkezett Edvárd király (asztalos) is a fennmaradó polcainkkal, amiket már nem volt idő este 8-kor felfúrni, de legalább megvannak és szépek!!. Viki kb 9 fél tíz körül mehetett el, előtte megfürdettük Csumpit és leraktuk aludni, ami nem volt nehéz, mert az ájulás szélén állt gyermekem, aki egy szemhunyásnyit sem szundikált napközben.
Ápr 18. A péntek ugyanígy telt el, leszámítva , hogy dél körül megelégeltem csiperke manó bömbölését és felkerekedtem babakocsival. Nagy lelkesedésemben felsétáltam egészen a Pálvölgyi-barlangig, mert ZSombiék ott építenek éppen egy kertet, úgyhogy összekötöttem a két kellemest :-) És manó legalább addig csendben van és pihen egy kicsit, mert elringatja a babakocsi. Szóval így is történt, Csumpi aludt a kocsiban, de amint felértünk apuhoz és megálltam beszélgetni, elkezdett bőgicsélni, aztán amikor újra elindultunk lefelé, megint bekapcsolt a szundigép.Még egy fagyit is megkockáztattam a Daubnerban :-) A kapu előtt már Edvárd várt minket tűkön ülve, mert kicsit előbb ért ide, úgyhogy van csodás virágállványunk és még csodásabb könyves polcunk a hálószobában, de a legcsodásabb a 3  üvegpolc a fürdőszobában. Még pár év és kész lesz a lakásunk :-) Gondolom, mire elköltözünk, addigra pont minden készen lesz. Szilárdkát, amúgy nem különösebben zavarta a fúró hangja, sőt szerintem még tetszett is neki. Az este az meg már a szokásos, megvárjuk apucit, gyorsan megfürdünk - a fürdetést azt nagyon bírja, vagy meg van rémülve és azért nem sír, vagy élvezi, ezt még nem tudtam eldönteni - megvacsizunk és jó esetben utána rögtön elalszunk, rosszabb esetben nem rögtön. De előbb-utóbb.
Egy kis szösszenet a TV háborúról. Természetesen ZSomborral nem bírunk egy műsort nézni. Ő folyton II világháborús dokumentum filmeket nézne vagy rákhalászatot, ami engem az esetek 80%-ban nem érdekelnek. Vagy legalábbis ilyen mennyiségben biztos nem. Én meg persze ezeken kívül bármi mást. Így aztán esténként kiszokott robbani a parázsvita, hogy mit nézzünk. Zsombor szerint én egész nap tévézhetnék (azért a feltételes módot hozzátette, de kedves újdonsült apukák, ilyet ne mondjatok újdonsült anyuka párotoknak, mert ez tök nagy genyóság. Azért mert szoptatás közben végig tudom nézni a kedvenc félórás vetélkedőmet, az nem azt jelenti, hogy orrba-szájba tévézek, de ezt nem is akarom tovább firtatni, mert akinek gyereke van az nyilván tudja, hogy mi az ábra), ezért este, amikor ő hullafáradtan hazajön a munkából, hadd nézzen már TV-t. Hát jó. Egyébként meg én is úgy voltam vele, hogy végigpörögtem az egész napot és este egy kicsit leültem volna a TV elé a maradék agyam kimosására, miután gyermekem 12 óra után megpihent, de nem. 
Zsombor egyébként pont elment este kocsmázni, amit nem szeretek, mert ilyenkor másnap nehezen kezelhető és egyébként meg irigy is vagyok, mert én nem mehetek sehová, nemhogy sörözőbe...és fáradt is voltam és utáltam Zsombort, viszont megnézhettem VOLNA a született feleségeket, ha nem lett VOLNa legalább 3 darab 25 perces reklámszünettel szétszabdalva és nem lettem VOLNA hullafáradt és az a VOLNA ott nem lett VOLNA. Elmentem aludni. Kipurcantam, KO, Kaput. De egész nap tévézhettem VOLNA!!!!!!!!!!
Ápr 19. szombat. Hát tökre nem volt olyan hú de jó idő, mint ahogy beharangozták. Én meg szép lassan kezdek becsavarodni és azt hiszem lassan nem ártana újra házaséletet élnünk Zsomborral, ugyanis az éjjel álmomban Hernádi Judittal éltem át erotikus kalandokat...khm...Zsombi erre csak annyit reagált, hogy neki legalább van erotikus kisugárzása ( mármint Hernádi Juditnak). Na jó, végül is persze, jobb, mintha Korda Györggyel és Balázs Klárival lettem volna édes hármasban :-) brrrr
Férjem-uram meg elhúzott fürdőbe, amiért még jobban irigyeltem és még jobban utáltam. Én nemhogy fürdőbe nem mehetek, de sehova sem és még itthon sem fürödhetek kádban. Persze attól nem érezném jobban magam, ha Zsombor sem menne sehová, de így meg utálom (Na jó nem, csak ha nincs itthon...) Amúgy a szombat is hasonlóan telt, mint mostanában az összes többi nap. Napközben végeláthatatlan illetve végehallhatatlan sírás és toporzékolás (fekve), hasfájás tünetekkel megspékelve, éjszaka meg alvás, kisebb megszakításokkal. Csumpika képes azért 15-20 perceket továbbra is csendes szemlélődéssel eltölteni és már figyel hangokra meg mozgásokra. A játszószönyeget nagyon szereti, pedig még nem tud játszani a lecsüngő gombákkal és csörgős sünivel, de valamiért bejön neki a szép színes, puha szőnyeg, meg gondolom a környezetváltozás. Már néha kétségbeesésemben méregettem, hogy mennyit eszik a gyermekem, de a siralmas 30 grammot nem sikerült reprodukálni. (szerencsére). Inkább 60 és 80 gramm körül alakul a fogyasztása, ami szintén nem valami csúcsfogyasztás, de hát ez van. Meg aki ennyit pörög napközben, az nem is hízik rendesen. CSumpi leobégatja magáról a felesleget. Szombaton is ki tudtam menni egy picit, mert Zsombi ugye otthon volt. Így aztán vásároltam és minden energiámat összeszedve rittyentettem egy ebédet. Elég mókás úgy felrakni a rizst főni és hagyni a húst párolódni, hogy közben szoptat az ember lánya. Hát nem mondom, egy vállveregetés magamnak. Az ebéd nagyon jól sikerült és Csumpika is jóllakott, én viszont etére olyannyira leamortizálódtam, hogy 8 körül már nem lehetett hozzám szólni. Még mielőtt totál kikészültem volna, olyan fél hét körül még kimentünk sétálni manóval, mert csak estére tisztult ki az idő. Viszont tényleg tök jó, eső utáni friss idő volt és ettünk egy nagy fagyit a Daubnerban. Még Danival is összefutottunk ( aki elmondhatja Zsuzskának, hogy milyen szzép Szilárdka, leszámítva a ragyákat a kis arcán).
Szóval séta után purcantam ki. Zsombit már nem nagyon tudom rávenni, hogy vegye fel manót, mert azt mondja hogy elkényeztetjük. Úgyhogy ha sír, akkor ő berakja a kiságyba és rácsukja az ajtót. Én is próbálkozom ezzel, de azért állandóan ezt sem lehet csinálni, meg ha a hasa miatt szenved, akkor azért megpróbálok segíteni rajta. Amúgy meg sürgősen kell egy kenguru!!!!, ugyanis feltűnt, hogy amint felveszem CSumpi elhallgat, sőt a karomban el is alszik, de amint lerakom felriad és újra elkezd sírni. Hát ez van.

Ápr 20 vasárnap. Mára több program is be volt iktatva és végül meg is valósultak csak kissebb módosításokkal. Zsombi elment vezetni apukájával, ugyanis a jogosytványt készül lerakni én meg addig otthon ajnároztam kiabáló gyermekemet és alig vártam,, hogy kimenjünk Hűvösvölgybeés ott manó aludjon a levegőn egy nagyot és addig én is megpihenhetek a napozóágyon. Ember tervez.... Egy körül ki is mentünk a hűvösvölgyi házhoz - aminek kertjét Zsomborék építik éppen mintakertnek és a ház, ami ránk maradt Zsombor keresztanyukája után, éppen hogy csak áll még - babakocsistul meg mindenestül és kiraktuk kocsiban CSumpikát a napra. Mondanom sem kell, hogy két órán keresztül egyfolytában üvöltött, akkor is ha megszoptattam, akkor is ha levettem róla egy réteg ruhát, mert 25 fok volt és szerintem igencsak melege lehetett, de szóval bármit ettem, nem maradt abba a sírás.
Így aztán 3 körül beültem egy taxiba és hazajöttem vele, mert így nem sok értelmét láttam a levegőzésnek. Ennyit a pihenésről...
Fél négy körül átjöttek a Somáék is , a gyönyörűszép kis Pankával, aki szintén sírós, hasfájós kisbaba volt, úgyhogy ők egyből el is láttak tanácsokkal és praktikákkal...:-) Bár Szilárdka megnyugtatása és elaltatása még a rutinos és türelmes Somán is kifogott, aki többször belefogott gyermekem elaltatásába, de 3 percnél tovább sosem aludt el ravaszdi gyermekem. A megnyugtatásra meg volt egy praktika, amit tényleg lehet alkalmazni, hogyha az ember elég izmos és mazochista :-). Én személy szerint szétröhögtem magam amikor a Soma  berakta Szilárdot az autós hordozóba és egy polcban megtámaszkodva elkezdte lengetni. Az tény, hogy a gyermek elfeledkezett minden bajáról a nagy hinta-palintában, de egy 5 kilós tárgyat lengetni egy négy kilós gyerekkel benne, az számomra elég nagy kihívás. Hát igen, be kéne szerezni egy bölcsőt is vagy valami ringató gépet, vagy egy hinta-palinta rabszolgát.Szóval azért kicsit megnyugodtam, hogy nem csak a mi gyermekünk ilyen kis bőgő-masina. A tejjel kapcsolatban meg az unokatesóm hívott fel, hogy ne aggódjak, nem kevés a tejem, csak ilyenkor rohamosan fejlődnek a csemeték és egyszerűen, ebből kifolyólag több táplálékot is igényelnek, úgyhogy kétségbeesés helyett, szoptassam gyakrabban és kész. Én meg így tettem. Mondjuk volt olyan érzésem, hogy Szilkó egész nap a cicimen lóg, de hát ez is elmúlik majd, addig meg kibírom. CSak nőjjön és hízzon és majd kacagunk egy nagyot a próbaszoptatáson:-) Szóval tök jó volt a  délután. VEróval ittunk egy kis baranasört amíg Soma megpróbálta teljesíteni küldetését: Csumpika elaltatását. Ő is jobban járt volna egy kis sörrel :-). És idén nem voltunk a critical mass-en. Pedig ki akartam nézni babakocsival. Én még emlékszem, amikor jó pár évvel ezelőtt 20-30-an vonultunk fel, mint egy nagy család. Persze azért jó, hogy ennyire kinőtte magát ez a felvonulás, de így már a hangulata is más. MAjd megyünk a kis Szilárddal, amikor már neki is lesz saját bringája.
Ja, és HALÁL A BICILKITOLVAJOKRA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

• zsreka | Címkék: baba, csecsemő, gyermek, sírás, szoptatás

Április 11. Kezd tavasz lenni, tök jó. Csak még nem nagyon tudunk kimenni a levegőre. Csumpi éppen hogy elmúlt két hetes és nem szándékozom kivinni a Lajos u., Árpád fejedelem út és a Rakpart által közbe zárt kipufogó gáztól befüstölt bermuda háromszögbe. Esetleg hétvégén, ha majd levegőhöz lehet jutni.

Dióhéjban megpróbálom összefoglalni az elmúlt két hetet, mert gyorsan eltelt és máris változásokat vélek felfedezni Csumpika viselkedésében.
Amikor hazajöttünk Zsombi tényleg mindent megtett, hogy illően fogadjon minket otthon és minden tökéletes legyen, de én kissé fáradt és feszült voltam. Semmi sem volt jó. Hiába takarít egy férfi, amikor hazamentem akkor realizálódott bennem, hogy fészekrakási ösztön ide vagy oda én nem takarítottam halálra magam és az első napokban szörnyen idegesített a poros polc meg a koszos ablaküveg. Szerencsére édesanyám mindennap jött segíteni, hozott reggelit, ebédet, mosott ránk és elvégezte ezeket a kisebb takarítási procedúrákat.
Mivel hétvégén mentünk haza, ezért a védőnő csak hétfőn tudott jönni én meg szurkoltam, hogy addig ne legyen probléma. Ne sárguljon be és kakiljon az egyetlen gyermekem.  Hétvégét sikeresen átvészeltük édesanyám és Zsombi közreműködésével.
Persze az kicsit rossz volt, hogy aznap amikor hazamentünk a kórházból, azaz rögtön az első éjjel egyedül maradtunk, mert aznapra időzítette apuci az ún. "tejfakasztó" partyt, amin a férfinép együtt iszik az újdonsült apuka és családja egészségére (meg helyettük is). Persze egyáltalán nem azért, hogy mulassanak vagy berúgjanak, hanem azért, hogy az anyukának legyen elég teje.... Így aztán az első fürdetést egyedül hajtottam végre és reménykedtem abban, hogy ez nem lesz mindig így. Nem mintha nehéz lenne 5 mozdulattal lemosni a gyereket ( mondjuk fürdető krémet elfelejtettem rárakni), de azért az apuka legalább ebből vegye ki a részét, ha már másból annyira nem tudja.
Na mindegy. Aznap éjjel nem aludtam semmit, mert össze-vissza bénáztam. Ha gyermekem nagy nehezen el is aludt, akkor sem mertem berakni a kiságyába, mert még nem volt beüzemelve a légzés figyelő és aggódtam. Tehát, ha be is raktam végül a rácsok mögé, akkor lelkiismeretfurdalásom lett és kivettem magam mellé a nagy ágyba. Ezt játszottam egész éjjel, míg ZSombor haza nem jött valamikor hajnali 3 körül és be nem rakta egy határozott mozdulattal a gyermeket a kiságyába. (Ha jól emlékszem reggelre megint mellettem volt). Vasárnap délelőtt Zsombor ismét nem volt otthon, mert képregény börzére ment, ahová kivitték legújabb kiadványukat,ami frissen, melegen jött ki a nyomdából, a Kiberiádát. Csak éppenséggel a nyomdában rosszul fűzték össze a lapokat, és nem sorban jöttek az oldalak, hanem össze-vissza. Ciki. Nagy ciki. Úgyhogy Zsombor aznap kicsit bosszús, csalódott és fáradt volt, amit nem csodáltam.
Anyu meg szerencsére jött hozzám minden nap és ellátot meg segített mindenben. Azt kell hogy mondjam a napjaink eléggé változatosak voltak (és még mindig azok) az első két hétben. Ezért igazából nem is tudtam következtetéseket levonni kisfiunk viselkedésével kapcsolatban. Az egyik nap egész nap alszik és a hangját is alig lehet hallani, a következő nap meg meg van őrülve. De komolyan!. Napközben a 12 órából 10-et ébren tölt, sírással és nyöszörgéssel a maradék kettőben "alszik". Amikor ilyen nyugtalan, akkor nincs segítség. Gondolkoztam rajta, hogy akkor most hasfájós?  Amikor pukiznia kell üvölt és sikongat, mint akit nyúznak, rúgkapál és szoptatás után sem nyugszik meg, hanem elkezdett nyöszörögni és szenvedni. De ez nem lehet hasfájósság, ha a következő nap meg az égvilágon semmi baja nincs. Akkor talán front. A kisbabák érzékenyek a frontra, igen ám, de két naponta front lenne?? Arra az esetre, amikor egész nap üvölt és "hasfájós tüneteket" produkál, vettem Espumisan cseppeket, ami segít a puffadás leküzdésében, de azt hiszem ezek a cseppek semmin nem változtatnak. Ha nyugis napja van a csemetének, akkor egy kis szellentés nem hozza ki a sodrából, ellenben egy nyugtalan, nyűgös napon, amikor a fejét veri a vállcsontomba és iszonyúan szenved egy kis szelecskétől. Hát a fene érti ezt. Eleinte Zsombor - az első héten - nagyon keveset volt itthon, mert beindultak a kertészeti munkák és egész héten pörögtek, ezért ő csak estefelé volt többnyire itthon. De az esti segítség is nagyon jól jött egy olyan nap után, amikor Csumpika egész nap nem aludt és én meg egész nap viribültem vele. Énekeltem neki, nyugtatgattam, ringattam, de egy kis idő után, amikor azt gondolnám, hogy mégis csak én vagyok az erősebb, a nagyobb és tovább fogom bírni energiával, mint ez az egy hetes kis makimajom, akkor kiderül, hoyg tévedek. Hogy szorul ennyi energia egy kis tökmagba??? Egész nap ordítva sír, az izmait megfeszítve, amiről feltételezem, hogy rengeteg energiát igényel, továbbá szopizik 2-3 óránként fél órákat, ami szintén komoly meló és normál esetben el is alszik utána, de azokon a bizonyos nyűgös napokon még ez sincs így. Aztán ott van az emésztés meg a többi strapás dolog, amitől néha el kéne fáradnia és én mégis előbb dőlök ki, mint ő. Szóval visszavezetve a fonalat oda, hogy este Zsombi hazajön. Ilyenkor egy nehezebb nap után, nálam ált. eltörik a gyertya és délután hatkor bőgök, hogy nem tudok mit csinálni a gyerekemmel és aludni akarok. Ilyenkor jön jól apa, aki megfogja a nagy mancsával és jó esetben viszonylag hamar álomba ringatja. (Rossz esetben nem sikerül és szembesül ugyanazzal a "problémával" mint én, hogy hogy a viharban van ennyi szufla egy ilyen kicsi emberkezdeményben. Kifog még apán is néha, akinek pedig birka türelme van, de másfél óra kitartó altatás-próbálkozás után ő azt mondja, hogy tegyük be a kiságyba és csukjuk be az ajtót, hagy üvöltsön...:-) Erre én is gondoltam már, hogy hagyom egy kicsit magában fortyogni a fiatal urat és nem kapom fel egyből, ha felsír, de van bennem valami hormon szerintem, ami ezt nem hagyja. 3-4 percnél tovább nem bírom hallgatni s hagyni, hogy gyermekem magában üvöltsön. Persze, ha felveszem és órákon keresztül vigasztalom, ringatom, ugyanúgy üvölt, de a lelkem nyugodtabb, hogy én legalább mindent megtettem.
Na hát kérem szépen, ezek vannak. Aztán hétfőn jött a védőnéni és szépen mindent megbeszéltünk. Persze ezzel az egyik nap fáj a hasa tünettel ő sem tudott mit kezdeni. Mondjuk, ha mellette lenne, amikor így üvölt a gyermek, biztos egyből meg tudná állapítani a sírásáról, hogy akkor ez most a gyermek bélszele, vagy éppen a kinti szélvihar okozta átmeneti üzemzavar. Ja, meg ott hagytam aludni a kanapén Csumpikát, amiért jól le lettem teremtve. Mondjuk teljesen jogosan, hiszen az ember nem is gondolná, hogy egy pár napos gyermek is le tudja magát tornászni bárhonnan, ha nagyon akarja.
Legnagyobb meglepetésemre, időközben megjelent keresztanyám is, Maca meg édesanyám, akik a kapuban futottak össze. Márc 31. anyu szülinapja és keresztanyu felutazott busszal Mecseknádasdról, hogy felköszöntse a nővérét és hogy láthassa Csumpi királyfit. Hozott nekünk szép tavaszi virágokat a nagymama (dédimama) kertjéből - de furcsa, hogy most már mindenkit másképp kell majd hívni - és egy nagyon helyes , puha, plüss maci-párnát, amihez még kicsi a lelkem, de amint plüssmacispárna-korú lesz, megkapja :-) Macanéninek megmutatta, milyen jó kisfiú. Egész nap egy szál hangja nem volt és aludt, mint egy minta-kisbaba. Hagy ne mondjam, hogy akárhányszor vendégek jöttek hozzánk, mindig ez volt és már gyanakodtam, hogy ez vajon tényleg a véletlen műve, vagy Csumpika már 1-2 hetesen ekkora nagy pernahajder?! Szóval anyu szülinapja kellemesen, jó hangulatban telt, én is viszonylag kipihent és jó kedvű voltam. Ezt csak azért említem meg, mert pl a következő nap az megint horror volt. Ment az üvöltés, és ilyenkor minden hiába, Hiába teszem tisztába, szoptatom meg, akár gyakrabban is, hiába büfiztetem, hiába ringatom, hiába hallgatjuk meg 3-szor egymás után Halász Juditot (ami egy átlagos napon beválik és a gyermek egy idő után elalszik), hiába böffentett és pukizott már harmincat, szóval reménytelen...Na ilyenkor NEM LEHET HOZZÁM SZÓLNI. Próbálok uralkodni magamon, de ezt csak Csumpi felé teszem - nem nyomok párnát a fejére és nem pörgetem meg és hajítom el és nem zárom rá az ajtót, hogy hagy üvöltsön, amíg bírja - viszont ha valaki más ilyenkor hozzám szól, annak leharapom a fejét. Anyukám erről bővebben tudna nyilatkozni...szegény.

 Nos, akkor folytatom az elbeszélést. Igaz, tegnap írtam vagy egy oldalt, amit nem sikerült elmentenem...No comment.

Szóval ott hagytam abba, hogy vannak olyan napok, amiken mindent megteszek, hogy gyermekem aludjon - kedves okos pszichológus urak, nem azért akarom altatni a gyermekemet, hogy csendben legyen és befogja a száját, hanem nem tartom normálisnak hogy napi 12 órából 10-et ébren van, mert egy 2-3 hetes gyereknek szüksége van alvásra a normális fejlődéshez - ám ez többnyire kudarcba szokott fulladni és ilyenkor estére teljesen kimerülten, zsibbadó karral és fájó gerinccel rogyok össze és én is együtt pityergek gyermekemmel. Aztán persze vannak napok, amit a gyermek teljes nyugalomban tölt el, nagy alvásokkal és a hangját is alig hallani. Na erre varrjon valaki gombot. Én minden esetre csak az ingre tudok....Ez utóbbi viselkedés formát mutatta be gyermekem akkor is amikor pécsváradi rokonaink - Toncsi nagybátyám, Agi nagynéném és Ómama, azaz dédi mama - jöttek hozzánk. Ez volt ápr.5-én. Szilárdot felvittük kocsival a Hármashatárhegyre. Mondanom sem kell talán, hogy már a kocsiban elaludt és 3 órán keresztül ki sem nyitotta a szemét. Rokonaim meg is jegyezték, hogy milyen jó gyermek és akkor nekem igazán nem sok dolgom van vele :-) Sőt a pocok még kapott egy hófehér pihe-puha polár takarót is Áginénitől, amit rögtön fel is avattunk, lehet, hogy az volt rá ilyen altató hatással. Álomhozó pokróc. Ági amúgy nagyon otthonosan mozgott, hiszen náluk is otthon ott figyel a kis 2 hónapos Marcell, aki hasonló adottságokkal rendelkezik. Úgyhogy Andi unokatesómmal (Ági lánya) eszmét is szoktunk néha cserélni, ő az egyik telefonos segítségem. ( A másik Veró). Amúgy mindenkinek nagyon tetszett a "nagyhajú" Szilárdka, mondjuk a hangját nem nagyon hallatta aznap.

Ápr 9. Ma jött a Ferenc unokatesóm látogatóba. Szép idő volt, úgyhogy kisfiammal megint felvitettük magunkat a hegyre egy kis tiszta levegő végett és Csumpi ismét 3 órát töltött el alvással, de immár a levegőn, babakocsiban. Megint úgy aludt, mint a bunda, úgyhogy a Ferenc is hasonló élményekkel távozott, mint a többiek, hogy az én gyermekem a legnyugodtabb kisbaba a világon :-) Bár amikor hazamentünk és elkezdett a vetkőzés közben sírni a gyermekem, Ferenc egyből elmenekült és közölte, hogy ő nem bírja a gyerek sírást. Hát, na jó, ő még megengedheti magának, hogy ne bírja. Vicces lenne, ha én sem bírnám. Bár van olyan ismerősöm , aki szintén nem bírja (név nélkül) és most várja a második kisbabáját. Elmondása alapján az első gyermekénél is szívesen kitörölte volna az első 7 hónapot. Hát nem tudom. Szerintem ezzel a mentalitással nehezebb elviselni ezt az időszakot, de mindenki úgy csinálja, ahogy tudja. Lehet, hogy ő csak egyszerűen kertelés nélkül kimondja, amit gondol, mások meg szépítik a dolgokat. Fene tudja. Azért kitörölni, nem törölném ki ezt az időszakot sem, hiszen inkább gyönyörködöm a gyermekemben, mintsem a sírásán szörnyülködöm. Bár, hozzáteszem, lehet hogy 8 hónap múlva már minden olyan simán megy majd, és olyan hawai lesz, hogy én is azt fogom mondani, hogy az első 7 hónapot szívesen elfeledném. Majd meglátjuk!

Ápr valahanyadika - Kedves rohadt féreg bicikli tolvaj, aki ismét lenyúlt egy kerékpárt - ráadásul a férjemét - a Révay söröző elől, azt kívánom neked, hogy nyerd el méltó büntetésedet, amit a sors mér majd rád, amiért egy utolsó, alantas, szerencsétlen , enyves kezű fajankó vagy. ( és nagyon finom és nőies vagyok!!!) Remélem hasonlóan sok bánatot és kellemetlenséget fogsz elszenvedni, mint amennyit életedben másoknak okoztál. Amúgy  meg, ha telik olyan szerszámokra, amikkel bicikliláncokat vágsz el, biztos telne kenyérre meg tejre is, arról az időről nem is beszélve, amit ellpoható kerékpárok figyelésére szentelsz, ez alatt más, rendes munkára is jutna egy kis idő. De gondolom egy magadfajta selejtnek hiába prédikál az ember. Rohadjál meg! ( Vagy legalább add el valakinek, aki használja majd és eljön a critical massre )

Ápr 13.  Hétvégén Zsombor is itthon volt kivételesen, bár ebből a szombati napot nem számolom, mert pénteken megszületett Luikáék ( a legjobb barátja) második gyermeke - Matyika - és ebből az alkalomból természetesen ismét inni kellett az újszülöttt egészségére és Zsombi a piálás után egy török étkezdében próbálta ccsillapítani éhségét szombat hajnalban, aminek az lett az eredménye hogy a szombati napot végig hányta és f...nem részletezem. ( Ha valaki majd olvassa ezt a blogot a fogyasztóvédelemtől, akkor ez itt a reklám helye, a Szerájban kajált valami undorító romlott ételt.)
Visszatérve a piálásra, ha valaki esetleg gyanút fogna, hogy nem is az étel volt, akkor elmondanám, hogy Zsomborral egy kocsmában ismerkedtünk meg és számtalanszor láttam már inni kedvesemet, néha nem is kis mennyiséget. Mondjuk amióta gyermekünk van, tényleg abszolút visszafogott Zsombor  ezen a téren. Amúgy szombat hajnalban, amikor hazajött még dumáltunk is semmi baja nem volt. Azért én tudom, hogy milyen, ha be van csiccsentve. Egyébként amióta együtt vagyunk soha nem hányt még és elmondása alapján  10 éve nem is hányt. És remélem jó darabig nem is fog, mert embert én így még nem hallottam hányni, olyan mintha ordítana közben. Nagyon durva. Ja, és 38.8 fokos láza is volt. Úgyhogy szombaton rohangáltam a kiságyban fekvő Szilárdka (kiskorchma) és a kanapén fekvő Zsombor (nagykorchma) között. Még szerencse, hogy nem nagy a lakás :-) Szerencsére estére már jobban lett és már büfiztette meg ringatta is csumpikirályfit, amikor én bedobtam a törölközőt.
Jut eszembe ma még a két Gabi is meglátogatott minket. ( HA Kornit látni akarom, akkor úgy látom, nekem kell majd mennem). Mondjuk elég villám látogatás volt, csak a frissen nyomott ROHAM pólókat hozták el, de gondolom gyereksírásból ennyi is elég, hiszen még ők is hallják majd eleget a sajátjukat:-))
Vasárnapra meg már teljesen jól lett szerencsére, úgyhogy alkalmam nyílt kimenni egy kicsit sétálni. A nap is sütött, jó idő volt és úgy gondoltam, hogy felfedező  körútra indulok, hogy merre lehet itt nyugodtabb körülmények között babakocsit tologatni. Elindultam a háztömbünk mögötti kis utcácskákban egészen a Sun Palacig - csilli-villi lakópark- ott át a Görzenálhoz, majd le a Duna-partra a Rozmaring Étterem előtt. Annyira megtetszett ez a z útvonal - főleg így vasárnap, hogy nem volt éktelen nagy forgalom- hogy visszasiettem és nyaggattam Zsombit, hogy vigyük ki Csumpikát babakocsival. Persze, őt nem kellett sokáig kérlelni, de az elindulás végül így is egy másfélórás procedúra lett. Felöltöztettem Csumpikát,  amit utál, ezért elkezdett ordítani. Ordítva beraktuk a babakocsiba - még mindig jobb, mint fordítva- de akkor Zsombor elbizonytalanodott, hogy lehet hogy nem kéne egy égzengéssel végigvonulnunk az utcán. Javasolta, hogy etessem meg a gyermeket és próbáljuk meg előlről. Jó. Akkor levetkőztettem a nagy nehezen bebugyolált gyereket és megszopiztattam röpke fél óra alatt, majd újra felöltöztettem a lehető legkíméletesebb módon. Szerencsére még nem tért magához az evés után, így mély kómába zuhant a babakocsiban és másfél órát sétáltunk úgy hogy a  kislegény végigaludta. Illetve egyszer felsírt, de azon nyomban aludt is tovább. Ez a séta a maminak is meg a pocoknak is nagyon jól esett és még a pékségbe is el tudtunk menni sajtos croissonért meg gesztenyepüréért :-)) Szóval ez egy igazi vasárnap délutáni családi idill volt.
Ápr. 15.  Ma igazi meglepi nap volt. Először jött hozzánk a doktor néni (az nem volt meglepi) és nyugtázta, hogy minden rendben van a gyermekkel, pár kiütést és a hasfájást leszámítva, amire semmilyen javaslatot nem kaptunk, ellenben szépen fejlődik a csípője meg a jobb lábfeje, amit a mami mindennap tornáztat. Ja, és már egy hete kapja a K és D vitaminokat. Éppenhogy elment a doktornéni, beállította másik mecseknádasi unokatesóm Anti a menyasszonyával Dettivel. Ez aztán igazi meglepetés volt, de nagyon örültem neki. Kaptunk esküvői meghívót, ja és egy vagány farmer szerkót is Szilárdkának :-) Beszélgettünk egy kicsit, de egy idő után azt vettem észre, hogy próbálom túlkiabálni a vállamon csimpaszkodó kis makimajmomat, ami egy idő után nyűgössé vált ( a gyerek is meg a szituáció is). Szerencsére befutott időközben apuci is és levette a terhet a vállamról, itt a szó szerinti értelmében:-) 10 percre rá befutott a bátyám is, úgyhogy egész kis siserehad lett itt a lakásban, nagy jövés -menés. Nemsokára elmentek együtt vacsorázni, aztán nem sokkal később befutott még Zsombor apukája is. TErmészetesen örültem neki, de estére már nagyon elfáradtam és amikor ebben az állapotomban valaki kritizálja a fürdető víz hőmérsékletét és megpróbálja bebizonyítani, hogy márpedig a gyermekemnek höröghurutgyulladása van - akkor is, ha itt volt a gyerekorvos és nem állapította meg- akkor már nem nagyon tudok uralkodni magamon...sajnos...
De amúgy roppantul díjazom a nagyapa lelkesedését, ahogy álomba ringatja az üvöltöző kis csemeténket :-)
Mellesleg ma 19:50-kor töltöttük be a 3.-ik hetünket :-)

Ápr 16. Ma jött a védőnéni és már nagyon vártam, mert megint felgyülemlett bennem egy csomó kérdés az altatással, hasfájással, tejfejéssel kapcsolatban.
Az altatásnál eleinte az volt, hogy mivel fekve szoptattam és még a mai napig is fekve szoptatok, sokszor nem raktam be a gyereket a kiságyba és ha be is raktam akkor elkezdett sírni. Aztán rájöttem, hogy nyugalmi állapotában gyakorlatilag bárhol elalszik, tehát nyugadtan be rakhatom a kiságyba. Igen ám, de ahhoz hogy nyugalmi állapotban legyen, sokszor karban kell elringatni, meg megnyugtatni és csak utána tudom lefektetni. Ez meg egy ördögi kör megint csak, mert ez a karban elaltatás nem egy szerencsés dolog. Most még hagyján négy kilóvál, bár én ettől is rendesen lefáradok, de a gyerek ennél csak nehezebb, ravaszdibb, okosabb, erőszakosabb és nagyobb hangú lesz és akkor már kiharcolja magának az elaltatást és az istennek sem fogom tudni lerakni a kiságyba hogy elaludjon. A védőnéni is azt javasolta, hogy szoptassam meg büfiztesssem meg , tegyem tisztába stb, minden legyen rendben és akkor szépen helyezzem ela kiságyba a gyermeket és hagyjam hogy elaludjon, akkor is ha előtte hosszú percekig bömböl. Egyszer-kétszer hagyjam, hogy sírjon és vértezzem fel magam, hogy ha 7 perc után elszorul a kis érzékeny, anyai szívem akkor se vegyem fel. Következetesnek kell lenni.
Az első ilyen próbálkozásom nem mondható túlságosan sikeresnek, mert bár kibírtam, hogy ne vegyem fel gyermekemet hosszas 15 percen keresztül, amikor elcsendesedet és elszenderedett a sírástól, akkor láttam, hogy szerencsétlen kisfiam egy nagy adag visszabüfizett tejben fetreng és ezért sírt olyan elkeseredetten. Mondanom sem kell, hogy elszégyelltem magam és lelkiismeretfurdalásom is lett. Egy 3 hetes gyerek mennyivel okosabb nálam és nem sír ok nélkül. Na mindegy, azért kitartóan szoktatom a kiságyban elalváshoz, kissé körültekintőbben :-) A hasfájás az még továbbra is kérdés marad, hogy azzal mit lehet kezdeni, de én azért még mindig nem merem teljesen ráfogni, hogy az, mert nem mindennap produkál ilyen hasgörcsös cirkuszt a nyuszika. Este főztem neki ilyen édesgyökér teát haspuffadás ellen, de amit én a cumikkal műveltem az valami kabaré volt. Nem tudtam, hogy minden cumi gumivégén van egy lyuk a levegőnek...Mondták, hogy nekem kell rá lukat fúrni forró tűvel stb. Fúrtam is és  mégis oldalt folyt ki a víz belőle. Azt hittem, hogy rossz helyen szúrtam ki véletlenül a gumit, ezért félreraktam és elővettem egy másikat, amit szintén kiforráztam és kiszúrtam, de megint oldalt folyt ki a víz. Összezavarodtam és azt hittem, hogy összekevertem a két gumit, ezért amin oldalt kifolyt a  víz azt gyorsan kidobtam. Elővettem a másikat de amikor azon is folyt oldalt a víz, akkor úrrá lett rajtam a totális kétségbeesés, hogy megőrültem. Ekkor szerencsére hazajött Zsombor, akinek szintén nem volt fogalma a cumik működési elvéről, de levetettem vele a harmadik cumisüveget - szerencsére Szabinának köszönhetően van vagy 6 cumisüvegünk, úgyhogy volt mivel kísérletezni - amithez nem nyúltam hozzá tűvel és örömmel tapasztaltam, hogy az is folyik oldalt. Így megoldottuk a rejtélyt, Zsombor meg jól kiröhögött, hogy milyen béna vagyok. Gyorsan kikaptam a gumit a szemétből és jól kiforráztam. Gondolom mindenki kitalálta, hogy aznap már nem kapott teát a gyerek....
A szoptatásra meg a tejfejésre visszatérve annyi, hogy a védőnő szerint lehet, hogy Szilárdka azért nem alszik rendesen és azért sír napközben olyan sokat mert kevés a tejem. Hát én ennek nagyon nem örülnék, de állok elébe, nézzük meg és ha tényleg így van legalább teszünk majd ellene. Úgyhogy csütörtökön be kell mennünk tanácsadásra, ahol csinálunk majd egy próba szoptatást. Legalább rendes csecsemőmérlegen le lesz mérve CSumpi és azt is megnézik, hogy mennyit eszik. Nekem meg valószínűleg fejnem kéne a tejet, hogy több legyen, de ez a kézifejés borzalmas egy procedúra. Nem azért mert kellemetlen, vagy fáj, hanem 20 percen keresztül nyomorgatom és sajtolom a cicimet, azért hogy 2 ml tejet kipasszírozzak belőle. Szóval így értelme sincsen. Szívem szerint már rég vettem volna egy elektromos fejőgépet, de ha egyelőre nincs rá szükségem akkor meg nem akarom elkapkodni. Szóval mindig van min aggodalmaskodni. És ha éppen nem a tej mennyisége vagy a hasfájás miatt, akkor éppen kesudiót ettem és tiszta ragya lett a gyerek feje....

• zsreka | Címkék: baba, csecsemő, gyermekgondozás, szülés

Eleinte, eltökéltem, hogy márpedig nekem egyágyas különszoba kell, az sem érdekel, ha fizetni kell érte ( 10 ill 12 ezer FT / éjszaka ), úgyhogy kissé le is voltam lombozva, hogy erre egyáltalán nem volt lehetőség. Tehát rendje-módja szerint betoltak az 5 ágyasba, ahol becuccoltam a középső ágyra. Én voltam a harmadik a teremben, de nem sokkal utánam jött még egy leányzó. (HAllottam, amikor szült. Kb 3 perc után világra hozta harmadik gyermekét...)Egy kicsit tobzódtam ott magamban, miután ZSombor is hazament, persze aludni egyáltalán nem tudtam. VAgy tízszer lejátszódott bennem újra és újra a szülés, és azon elmélkedtem, hogyan tudtam volna jobban csinálni. Persze teljesen feleslegesen, üres járatban zakatolt az agyam, mert az alvás nem ment. Két óra múlva behozták hozzám Szilárdkát és lerakták mellém. Nem sírt. Feltételezem, hogy a gyermek is kimerült volt, mert evés-ivás nélkül húztuk a lóbőrt. VAgy legalábbis ő, én meg néztem, ahogy lélegzik meg alszik. Arról nem is beszélve, hogy a szomszédaim gyermekei közül is valamelyik mindig nyekergett, vagy éppen ők horkoltak, úgyhogy ez is bezavart egy kicsit. Valamikor az éjszaka közepén elkezdett a gyermekem ékteleneül sírni, amit sehogy sem tudtam csillapítani. Összeszedtem minden erőmet és elindultam a csecsemőosztályra, ami az épületszárny másik végében volt. Ágyamon egy hatalmas vértócsa éktelenkedett utánam és magam után is kisebb vérnyomokat hagyva vonultam végig a folyosón, mint egy hadirokkant meztelen csiga. A csecsemőosztályon tök rendesek voltak, mondták, hogy megérkezett a magzatszurok a pelusba. Én meg mondtam, hogy jó, csak mutassák meg, hogy kell pelenkát cserélni, mert soha életemben nem csináltam. Jó tényleg nem egy nagy etwas, csak köldök csonkot is kell ápolni hozzá stb és ha valaki béna (mint pl én) akkor simán el tudja rontani.

Nekem ugyanis sikerült úgy kicserélni a pelenkát, hogy felfelé állt gyermekem fütyije és lepisilte a köldökét, aminek száradnia kellett volna. Meg is kaptam a csecsemőosztályon, hogy anyuka, már rég levehettük volna a köldökcsipeszt, ha nem pisili le. Na mindegy. Eltelt valahogy az első éjjel, ami kicsit ambivalens volt, mert láttam a leányzót, aki utánam jött egy órával, hogy neki nem hozták oda a babáját, tehát le lehet adni éjszakára, hogy az ember tudjon pihenni. Én ott fetrengtem a kis vértócsámban ( kétszer is szóltam az ügyeletes kiscsajnak, hogy cseréljen lepedőt, de fütyült rám. Amúgy a többiekkel jól kidumáltuk, hogy ő az egyetlen nővérke, aki fapofát vág és a homlokára van írva, hogy kurvára nem érdekli az egész), néha visító gyermekemmel az ágyamban és hallgattam ahogy a szomszédom horkol mellettem. Akkor nagyon filóztam azon, hogy inkább én is leadom éjszakára, de végül mégsem tettem. Otthon sem lesz csecsemőosztály. Ez van, ez kell szeretni, szokni kell a gyermeket és pont. Talán hamarabb egymásra hangolódunk.
Alig vártam, hogy jöjjön hozzám anyu vagy Zsombor és tartsák bennem a lelket. Reggel jött is anyu, hozott mindenféle ételeket ( a nagy zsák kaja mellé), amit természetesen nem bírtam megenni. Amúgy minden reggel volt mamavizit meg babavizit. Megkérdezik, hogy volt -e széklete a mamának, jól van-e, lázas-e stb. Aztán ugyanez a babákról. Hát én kakilni nem tudtam, sőt még a gondolatától is borzongtam, úgyhogy ez lett a következő parám. Hogyan és mikor fogok tudni "drazsézni". Anyukám erre is gondolt (álzt. mindenre gondol) és hozott aszalt szilvát is, én meg toltam magamba a gyümölcsöt és a joghurtot. A szilárd táplálék nem igazán csúszott, arról nem is beszélve, hogy a hasam helyén egy kis petyhüdt csomag fityegett, mintha rám kötöttek volna valami folyadékkal teli zacsit. Ha jobb oldalra fordultam az ágyban, akkor arra csúszott a batyu, ha balra akkor meg a másik oldalon fityegett. Ebben a batyuban voltak az én belső szerveim, úgyhogy az első napokban meg sem próbáltam megfejteni, hogy mi hol van bennem. Napközben beindult a kórházi élet és jöttek mentek a védőnők és csecsemősök. Ebben a tekintetben nem lehet panasz erre a kórházra mert rengeteget foglalkoztak velünk. Ha kellett harmadszor is megmutatták a pelus cserét és köldökápolást (nekem kellett :-), elmondták, megmutatták a szoptatást és segítettek, hogy minden gördülékenyen menjen. Úgyhogy minden tiszteletem ezeké az elkötelezett csecsemősöké!!! Köszönöm védőnők és csecsemősök! Délután jött Zsombor is, próbálta belém súlykolni a "könnyed" kórházi kosztot - milánói sertésbordát", aminek a látványa is rosszul esett. Nem azért mert nem nézett ki jól, de valahogy a joghurt volt a legnehezebb étel, amit meg bírtam aznap emészteni a batyuban valahol megbúvó gyomrommal. Közben azért szorgosan pakoltam mellre a babát, hogy szopizzon és ő szopizott is tisztességesen, azt nem tudom, hogy mit, de ezt így kell csinálni, hogy beinduljon a tejelválasztás és pont. Jött egy gyermekorvos is aki megvizsgálta a kisbabákat és mosolygósan közölte, hogy Szilárdka teljesen egészséges, aminek nagyon örültem. Később aztán jött Zsombiapu is a boldog nagypapa, aki el volt ájulva a hajasbaba unokájától.
Aztán 6 körül jöttek a csajok is - Wica a kis pocakjával, Vikijr meg Orsi és Beja- és én annyira örültem nekik. CSak addigra éppen begyulladt Szilárdka egyik szeme és kezdett csúnyán kinézni. Szóval jöttek a csajok, de nem nagyon tudtunk csivitelni, mert a szobánk rajzott a látogatóktól és ez néha zavaró annak aki éppen szoptatna vagy pihenne, másrészről meg már rohantam volna a csecsemőosztályra a gyermek szeme miatt. Úgyhogy csak negyed órát beszélgettünk kábé ( bocs csajok és köszi még egyszer, hogy meglátogattatok és köszönjük a kis ruhákat, hordjuk őket!!!!:-)
Amúgy még szerencse, hogy az utolsó héten vettem még egy 56-os szerkót a gyereknek, mert minden ruhácska nagyobb, csak az a  két rugdalózó volt jó, amit a lányoktól kaptam a melóhelyen búcsúajándéknak, amikor hazamentünk anyukámat még elszalajtottam rugdalózóért. Persze 2 hét alatt kinövi, de hát abban a két hétben is kell ráadni valamit! Az apróbb pisis-kakis balesetekről nem is beszélve.
Így telt el az első nap, melynek végén mentünk füröszteni. Útközben találkoztam Zolival is, aki röviden ecsetelte a sebem kezelését, gyógyulási folyamatát és mondta, hogy szerinte pénteken már hazamehetünk.
Hát a fürdetés futószalagon zajlott, odaadtuk a babát és a nővérke pikk-pakk levetkőztette, megfürdette, lekezelte, felöltöztette és csá. Gondoltam jól van, majd holnap jobban figyelek, hátha ragad rámis valami...
Éjszakára már megtelt a termünk, 5-en lettünk időközben. A mellettem fekvő szinté Réka nevű lány kisbabája irigylésre méltóan átaludta az egész éjszakát meg az egész napot és ő is úgy horkolt, mint a gép. Irigykedtem is, megint. Éjszaka azért valamennyit én is tudtam aludni, egy minimálisat, mert én nem raktam ki a gyermekemet az ágy végében lévő kiskosárba, hanem végig vele aludtam, illetve próbáltam, ami néha eléggé kitekert pozítúrákat eredményezett és sokszor zsibbadt nyakkal, fájó karral ébredtem. De ez egyáltalán nem volt vészes, csak eszembe jutott:-) De jó volt, hogy ott volt Csumpika velem, hozzám bújt és hallgattuk egymás lélegzését és szívverését. A következő nap kb ugyanígy telt el. Reggel jött Zsombi, akkor el is érzékenyültem és kicsit sírtam. Én voltam megint a gyenge nő. Érdekes, hogy ezt a szindrómát csak ő tudja előhozni belőlem, mások előtt nem sírtam el magam. Hát a fáradtság meg minden egyéb ki kellett, hogy jöjjön valamilyen formában. Jött megint az "anyuka volt-e már széklete vizit". Mondtam, hogy nem ( és másik Réka súgott nekem, hogy kérjek glicerin kúpot, mert az a tuti) és kértem egy kúpot a nővérkétől. Bár, hogy mondjam, furcsa volt elképzelni, hogy egy szörnyen fájó helyre, ahonnan napok óta nem jön ki semmi , én még fel is nyomjak egy kúpot...Na jó, a részletekbe ennyire nem akarok belemenni. Szumma-szummárum, két három óra múlva a kúp megtette hatását és én emberek, még soha nem örültem így az ürülékemnek. Hát ilyen is van. Miután én repkedtem a boldogságtól, hogy milyen ügyes voltam  a gyermekem produkált hasonló tüneteket és két napig nem volt széklete, Na akkor meg ezért kezdtem aggódni.
Apropó a második napi tarhonyás húsra sem igazán kaptam rá. A reggelire szánt kakós kalács vajjal és teával kiváló volt, de ezek a heavy metal kaják nem igazán jöttek be. Na, akkor mindenki megjegyezte, hogy milyen keveset eszek, nem lesz tejem. stb (ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ)
CSütörtök délután bejött egy nővérke és megkérdezte, ki akar hazamenni. Kórusban jelentkeztünk, de aztán mondták, hogy nekünk ez még túl korai. A kedd esti szülést nem számítják bele és azon kívül 3 teljes napot illik a kórházban tölteni. Akkor minek kérdezik??? A remény azért megmaradt a pénteki hazamenetel kapcsán.
Közben kezdtünk egy kicsit felengedni és a lányokkal eszmét cseréltünk, ami jó volt. Én is kicsit megnyugodtam, mert rajtam kívül már mindenkinek a többedik gyermeke született meg és egy csomó kérdésben ugyanolyan tanácstalanok voltak mint én, pl: szoptatás. De én voltam az egyetlen a fekve szoptatásban is, ugyanis ülni nem nagyon tudtam, bár voltak harmat gyenge próbálkozásaim, de rövid ideig tartott és kínszenvedés volt. Egyszer átmentem a csecsemőosztályra ülve szoptatni szoptatós párnával és tök jó volt, úgyhogy be is ruháztam egy olyanba. Szilárdka tök szereti. Ilyen granulátummal van feltöltve és tök zizeg az egész, de úgy vettem észre, hogy bejön neki ez a sistergés.
Van egy nagyon komoly főorvosnő, én magamban el is neveztem admirálisnak. Ő jött aznap vizitelni és én pont akkor próbálkoztam másodszor a szoptatós párnán ülve táplálni gyermekemet. Meglátta a próbálkozást, odajött és mondta, hogy megnézzük anyuka hogy csinálja. Majd utasította a az őt körbevevő nővérkéket, "párnát a háta mögé!!!", "valamit tegyetek a baba feje alá!!!". És egy kicsit meg is nyomkodták a cickómat és akkor láttam, hogy jééé, van benne tejcsi! Tök jó!
Hát így teltek el a kórházi napok. Amúgy olvastam meg hallottam a Szent Istvánról jót is rosszat is, és azt is, hogy maguktól nem segítenek a nővérkék, hanem oda kell menni és kérni kell. Hát hozzánk csordában jártak a fiatal kis védőnők és a csecsemős nővérek, bőven elláttak tanácsokkal, könyveket mutogattak, filmeket vetítettek. Úgyhogy én cáfolok. A végén már szinte sajnáltam, hogy el kell hagynom a kórházat, mert akkor nem lesz kihez rohangálni az apró-cseprő problémákkal.
Szép lassan eljött a péntek is és nagy meglepetésre bejött Zsombor Nagyikája is meglátogatni. Frissen, üdén, csinosan, kifestve, még meleg levessel és eperrel (amire a lányok csóválták a fejüket, hogy azt nem kéne megenni) mindezt a a maga természetességével és 84 évével (asszem).  Délelőtt kiderült, hogy mégsem mehetünk haza, csak szombaton. Hát azt az egy napot már féllábon is. Igen ám, de gátrepedésem okozta fájdalmam éppen aznap a tetőpontjára hágott, így aztán sírós hangon hívtam fel a Zolit, hogy javasoljon valamit. Szerencsére pont bent volt a kórházban és felugrott hozzám. Mondta, hogy gyorsan megnézi a sebet , én meg mondtam, hogy inkább nem. Nem akarom részletezni, hogy mit éreztem, hogy mi van ott. Egy égő, fájó, vérző és minden egyéb belőlem kiáramló testnedvtől éktelenkedő seb.
Amúgy tisztálkodásnál oda sem mertem nyúlni, hogy kitapogassam a kezemmel, hogy mi újság, mert féltem, hogy valami olyat fogok tapintani, amit nem akarok. Szóval Zoli megnyugtatott, hogy ez el fog múlni és nem fog begyulladni, stb..Csak hát, hat hét. Addig semmi házasélet, és no fürdés, csak zuhany és a jó isten tudja, meddig fog fájni. Miután elment én jól kisírtam magam, mert aznap nagyon szenvedtem. Az alsó testtájéki problémákat még tetőzte a kisebesedett mellbimbóm is, ami sajgott, mint a fene. ( Legjobb baátom a Garmastám krém lett, ajánlom mindenkinek!) Ebből kifolyólag én simán szabadon hagyott cickókkal rohangáltam a szobában, fittyet hányva a nagy számú látogatókra és hímnemű egyedekre. A cici az most eszköz és nem szexuális vágykeltő. Punktum.
Lassan úgy éreztem, hogy nincs rajtam olyan pont, ami ne fájna kegyetlenül. Így telt a péntek.
Miután elment én jól kisírtam magam, mert aznap nagyon szenvedtem. De ahogy elnéztem a szomszédaimat, náluk is eltörött egyszer-egyszer a gyertya, úgyhogy egy kis síráson senki nem akadt fent. Péntekre már csak 3-an maradtunk, úgyhogy kezdett baráti lenni a légkör és a végére nagyon örültem, hogy nem egyágyas szobába kaptam helyet.
Jó nagy forgalmunk volt egyébként a szobánkban. Hozzám is mindennnap jött anyu meg Zsombor, ezen kívül Zsombor apukája, egyszer-kétszer a bátyám is, Zsombi bátyja is- Koppány, úgyhogy nem unatkoztunk. Péntekre már alakult a kaja, rántott hal volt rizzsel, de én azt ettem amit anyu hozott be. A kajáknak a nagy részét sajnos így is ki kellett dobni.
Este megint mentünk fürcsizni. Megkértem a nővérkét, hogy hagy csináljam egyedül. Gondolom örült is, mert egyedül volt és hat féle dolgot csinált egyszerre, ebből kifolyólag annyira nem tudott nekem segíteni. Így sikerült a köldökcsonkot is jól megmosnom, amit tök elfelejtettem, hogy szárazon kell tartani. Mutattak nekem valami szakszerű fogást, hogy hogyan kell a babát forgatni, de hát azt kb 3 perc után elfelejtettem és a mai napig úgy csinálom, ahogy tudom.
Szombat reggelre aztán minden bánatunk elmúlt és nagy zsongás és izgatottság lett úrrá a szobánkban. Reggel 8 körül már lehetett vinni a babákat a csecsemőosztályra, ahol a sarkukból vettek vért (szegénykéknek). A vérvétel után említést tettem a  nővérkének, hogy most éppen azon agonizálok, hogy gyermekem 2 napja nem kakilt. Nővérke erre kicsit megbirizgálta hőmérővel Szilárdka popóját (ami láthatóan jól esett neki) és már meg is volt az aznapi adag. Így legalább nyugott szível távozhatunk majd a kórházból. Amikor végeztünk, pont jött a dokibácsi és meg is vizsgálta a babucit, hallás, látás, mozgás, erőnlét, stb. Megállapította, hogy a gyermek egészséges, csak a csípője kicsit kötött és azt tornáztatni kell. Ja, meg egy egészen picit besárgult, de azt mondták ez normális és sokat szopiztassam, akkor nem lesz gond. Reggel 10 órára már meg is volt minden papír, anyuék is megjelentek és mehettünk isten hírével.

• zsreka | Címkék: csecsemő, szent istván kórház, szülés

Április 5. Na, akkor szép jó reggelt! Most úgy tűnik van egy kis idő, melynek nagy része regisztrációval telt el, de hátha marad még egy kevés, hogy virtuális papírra vessem eddigi tapasztalataimat 11 napos gyermekkemmel kapcsolatban. Muszáj lenne egy kicsit dokumentálni a dolgokat, mert aztán mindent szépen elfelejtek.

Hú, most a várandósság időszakába nem mennék bele, mert akkor sosem érnék el odáig, ami a csajokat érdekli..:-)

Kezdjük ott, hogy március 25., 3 nappal a kiírt időpont után. A kellő mennyiségű húsvéti sonka és ecetes torma elfogyasztása, kiegészítve jó nagy egészségügyi sétákkal ( Zsombiapu kertészeti szórólapjainak terjesztésével egybekötve) meghozták áldásos hatásukat és 25.-én reggel hajnali 4-kor arra ébredtem, hogy fáj.. Nagyon nem lepődtem meg, lévén hogy már túlléptük a terminust, de szörnyen izgatott voltam és mondtam Zsombinak hogy ebből lesz valami. Aztán elmúlt és fél óráig semmi. Azt hittem, hogy gyermekem megint megtréfált, mert volt erre precedens, hogy kicsit fájt és én azt hittem, hogy beindulnak a dolgok, de aztán elmúlt. Lényeg a lényeg, hogy fél ötkor újra beindultak a fájások és beálltak 8 percre, de úgy egész komolyan, tehát szabályos időközönként jöttek, Zsombiapu mérte az időt.
Na, akkor innen folytatom, mert gyermekem harsány sírással jelzi, hogy igényt tart rám.

ápr. 6. Közben észrevétlenül eltelt megint egy nap...
Az időmérésnél tartottunk. Némi hezitálás után megvárva valami emberi időt (asszem a 7 órát) felhívtuk a dokinkat Novákzét, hogy szülünk. Mondta, hogy nem kell kapkodni, de menjünk be a kórházba. Én nagyon izgatott voltam, meg hát gondolom Zsombi is, na a szüleimről nem is beszélve. Nem tagadom, azért a jóleső izgatottságba keveredett némi félelem is, kár lenne tagadni. Hiszen az ember nem tudhatja mit oszt neki a sors. Persze nyugtatgattam magam, hogy így vagy úgy, de valahogy úgyis kijön és egyébként is mindenkinek sikerül és mindenki túléli, úgyhogy én is az ő táborukat fogom bővíteni.
Fél nyolc körül a húsvét utáni nagy csúcsforgalomba bekocsikáztunk a kórházba. Annyi cuccom volt, mintha egy hónapra utaznék el, volt egy nagy bevesárlótáska amiben csak kaja volt, ez kedvesem gondoskodásának köszönhető. Még mindig abból táplálkozom másfél hét után :-).
A kórházban az ügyeletes szülésznő megvizsgált és azt mondta, hogy nem vagyok valami előrehaladott állapotban, a méhszáj ugyanannyira van nyitva, mint 2 napja, egy ujjnyira, ami semmi, de azért bent tartottak. Később jött egy doktornő is, aki szintén megvizsgált és ugyanezt mondta, de akkor már vérezgettem is, mert eltávozott az a nyákdugó vagy mi. Ezt követően CTG-re raktak, ami százalékosan 30-35%-os fájásokat mutatott. Mondták, hogy ebből valszeg nem lesz ma szülés, de bent tartanak, lévén, hogy túlléptük a kiírt időpontot.
Ami ezután következett, azzal magam alatt vágtam a fát, ugyanis iszonyat fáradt voltam - hajnali egyig chateltem a csajokkal és 4 kor keltem- ebből kifolyólag, röpke 3 óra alvás után úgy éreztem gyűjtenem kell az erőt. Így aztán a nyolc perces fájások között - mert azért nekem az fájt!!! - tudtam szundikálni 5-6 perceket. Anyu meg is jegyezte, hogy amikor benézett valami őszhajú doki a szülőszobába, nem igazán tetszett neki, hogy bóbiskolok a szülőágyon, úgyhogy negyedóra múlva meg is jelent Novákzé és ő is megvizsgált. Az eredmény ugyanaz lett, és szummázta, hogy ez még nem vajúdás, és még a fájás sem az igazi, ha tudok szundikálni és ez valószínűleg jósló fájás, így aztán a szülés elhúzódhat 20-30 órával, akár napokkal is. Ezért nyugodtan menjünk haza és várjuk meg az 5 perces fájásokat, amik tényleg fájnak és nem tudok közben beszélni.
Én kicsit megszégyenülve hagytam el a szülőszobát a nyolcvan batyummal, mert ezek szerint az ösztöneim félrevezettek és túlértékeltem a fájásokat, amik azért fájtak.. Az ügyeletes szülésznő még ellátott tanácsokkal otthonra, hogy igyak alkoholt és vegyek forró fürdőt. Ezektől vagy elmúlik a jósló fájás vagy beindul ezerrel az igazi. Hát jó. Én nem bánom, ha piálhatok még egyet utóljára..:-)
Egészen pontosan fél kettőkor hagytuk el a kórházat, megnéztem a telefonomon, mert akkor beszéltem a Lacival, aki felajánlotta, hogy hazavisz, de apu már úton volt, csak a húsvét utani forgalom az igencsak erős volt aznap.. Kettő- negyed három körül újra otthon voltunk, de hazafelé már a kocsiban is nehezemre esett normálisan ülni. Néha bebámultak valami közlekedési eszközről az ablakon és nézték, ahogy kínlódom.
Home, sweet home. Megérkeztünk. Én kezdtem egyre durvább állapotba kerülni, hullámokban tört rám a fájdalom és egyre jobban. Nem mértük, mert egyfolytában jöttek 2-3 perces szünettel, én úgy éreztem teljesen szabálytalanul. Ekkor kezdtünk mindent kipróbálni. Csüngtem Zsombi nyakán. A fejemet a hasába fúrtam, feküdni, ülni nem nagyon bírtam.Kedvesem egy " látod én megmondtam, hogy az alkohol mindenre jó" felkiáltással szerzett sört és elkezdett vele itatni. Hiába mondtam neki, hogy imádom a sört, de ez most valahogy nem megy, ő könyörtelenül itatott. Kb a harmadik korty után rohantam a wc-re és gyomrom tartalmát ürítettem bele. Hát ennyit a piáról. Zsombi ott röhögött, hogy régen azért jobban bírtam az alkoholt..Hehehe. Na, jó, gondoltuk, akkor jöjjön a forró fürdő, de én akkor már szenvedtem mint a kutya. A meleg fürdő jól esett, de mondanom sem kell, hogy az ülés az mennyire nem... Negyedóránál tovább nem bírtam a kádban ülni, mert állva jobban esett szenvedni. Ekkor jött a következő hányás hullám és akkor megvilágosodtam, hogy ez nem a sör áldásos hatása, hanem szülni fogok. Pár cikket azért elolvastam a szülésről és valamelyikben benne volt, hogy a hányás is a szülés megindulásának egy biztos jele. Nagyon gáz géza voltam, de ugyanakkor bizonytalan is, mert nem volt 5 perces, csak 2-3 perces fájás és azt gondoltam, hogy akkor ez még biztos nem az igazi és biztos nem fáj még annnyira. Elment az önbizalmam...A hányingerek meg jöttek, úgyhogy mondtam Zsombornak, hogy hívja fel a Zolit - a dokinkat- és mondja meg, hogy nagyon gyakoriak a fájások és hányok is. Kicsit nehezen sikerült a dokinkat utólérni (már-már aggódtam, hogy nem veszi fel a telefont), aki jótanácsként annyit mondott Zsombinak , hogy tegyen elém egy lavórt.:-) Persze megbeszéltük, hogy inkább visszamennénk a kórházba, mert durvul az állapotom. Hát ebben maradtunk. Fél öt körül indultunk vissza és sikerült megint a legnagyobb forgalmoban átszelni fővárosunkat. Minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne tekerjem le az ablakot és ne üvöltsek ki, hogy engedjenek menni, mert megszülök az autóban. Az energiám is fogytán volt, arról nem is beszélve , hogy a maradékot egy Arénás reklámszatyorba ürítettem a kocsi hátsó traktusában térdelve a lábrésznél, mert ülni már nem tudtam. Zsombor úriemberként tartotta a hányos zacsit és próbált utasítani a rendes légzésre, amit a zaklatott fújtatás váltott fel.
Hát így mentünk át Óbudáról a Nagyvárad térre, tiszta Ámerikai film. CSak én nem szültem meg a kocsiban, ahogy ez a filmekben szokás..Szerencsére. Apukám előtt is le a kalappal, aki fegyelmezetten és a  körülményekhez képest nyugodtan befurikázott a kórházba, immár másodszor is a legnagyobb csúcsban. Azért délután már ő is érezte, hogy ez az állapot egészen más, mint a reggeli. Azért szerencsére mindenki megőrizte a hidegvérét.
Most nagy bömbicsélés van, úgyhogy folyt köv.

Nem tudom pontosan mikor értünk be a kórházba, talán 5, negyed 6 körül ( a portán már nem is kellett semmit felmutatnunk :-)). Jött megint a "jótanács" szülésznő megvizsgálni. Hát mondta, hogy tegyem szét a lábam, de esküszöm nem bírtam, úgy görcsöltem. Akkor meg is dorgált, hogy hogy fogok így szülni és gondoljak arra, hogy itt egy kisbaba fog kijönni. Hát, amúgy másra sem tudtam gondolni :-)
A lényeg a lényeg, hogy elkápráztattam őket az 5 ujjnyi tág méhszájammal.
Majd idővel befutott a dokibácsink, aki pont végzett aznapra a műszakjával. Pont egy papírt akartak velem aláíratni, gondolom azt, hogy ők, ha szükséges beavatkoznak a szülésbe stb, ezt is olvastam cikkekbe, meg azt is hogy sokan nem akrják aláírni, mert félnek, hogy az orvos szükségtelenül avatkozik bele a természetes születés folyamatába stb. ÉÉÉN, aki minden papírt elolvasok mielőtt aláírom, rá sem néztem erre, mert pont jött egy fájás, amitől mozdulni sem bírtam és amikor elmúlt adtam egy élettelen autogrammot. Szóval pont ekkor futott be Zoli és kérdezte, hogy milyen a fájás. Én a kezemmel jeleztem, hogy ne most kérdezzen, mert nem tudok válaszolni, erre lelkesen közölte, hogy, "na, ez már jó lesz". Nemsokkal később megviszgált és mondta, hogy ez a szituáció már egészen más, ebből szülés lesz. Ezt követően burkot repesztett Zoli, amitől kicsit paráztam, de tényleg nem éreztem semmit..csak a fájásaimat. Ekkor már a szülésznőt is értesítették, aki éppen szabin volt, de hát ilyen a szülésznők sorsa. Nagyon szimpatikus hölgyemény volt már első látásra is, úgyhogy ragaszkodtam hozzá. Éppen rákötöttek a CTG-re, amikor befutott Zsuzsa és látta az elgyötört fejemet, azonnal reagált, hogy mindjárt ad vmi fájdalomcsillapítót. Fáááájt, mint állat, de ahogy megláttam őt, megnyugodtam és tudtam, hogy biztos kezekben leszek. (Zolival egyetemben).
Ekkorra a fájások valami fantasztikus mértéket ütöttek meg. Ezt úgy értem, hogy ha megkérdezi valaki, hogy milyen a fájás mennyire fáj, akkor azt tényleg nem lehet elmondani. Ez a fájdalom csúcsa, a katartikus, mindent elsöprő fájdalom. A csúcs, az ász, a mindent vivő lap. Fájdalom eszencia. Én csak utólag néztem meg a CTG papíromat, amin rajta vannak a méhösszehúzódások erősségei, amelyek szép nagy tornyok formájában ékeskednek a papíron 80 és 100%!!! között mozogva. Majd rákérdezek, hogy ez lehetséges-e, hogy megütöttem a 100-at( főnyereményt:-) és hogy ez a %, minek a százaléka. Mi a viszonyítási alap? Honnan tudják, hogy mi a maximum fájdalom?
Lényeg a lényeg, hogy ott ültem és amikor jött ez az elsöprő fájdalom, akkor csukott szemmel átéltem és mozogtam rá, ahogy jött a hullám, úgy hullámoztam vele én is, némán, hangtalanul. Nem tudom pontosan kívülről milyen látvány lehettem. Hopp, megérdeztem Zsombort és azt mondta olyan voltam, mintha be lettem volna drogozva.Hát eléggé tudatmódosult állapotban voltam az tuti. De azért nagyjából mindenre emlékszem és inkább le is írom, nehogy elfelejtsem. Volt egy pillanat amikor kinyitottam a szemem és azt láttam, hogy édesanyám borzasztó rémült és kétségbeesett arccal bámul bele a képembe. Szegényre rá is ripakodtam, hogy ezt ne csinálja, mert olyan, mintha a halálos ágyam mellett ülne. Ki is ment szegény sértődötten, de a szülőszobában azon vettem észre magam, hogy ő szorítja az egyik kezemet. Amikor végeztünk a CTG-vel gyakorlatilag már mentünk is be a szülőszobába. És akkor most egy kis kitérő az alternatív szülésről. VAn lehetőség kádban vajúdásra, no meg vannak mindenféle egyéb eszközök, kis labda, nagy labda, szülősámli stb. Én is érdeklődtem, hogy lehet-e guggolva, csimpaszkodva szülni, mondták, hogy persze, minden pózt ki lehet próbálni és úgy szülök, ahogy jól esik. Ehhez képest, nálunk nem sok vajúdás volt. CTG után a Zsuzsi mondta, hogy szóljak, ha úgy érzem nyomnom kell vagy székelési ingerem van. Hát nekem több sem kellett egyből szóltam. Felfektettek a szülőágyra, megvizsgáltak és ekkor már 9 ujjnyira ki voltam tágulva, el is indult a szülés. Zoli megkérdezte, hogy hova sietünk, mert számításuk szerint este 9-10 órára kellett volna jönnie Szilárdkának. Ehhez képest...Minden fájásra tolnom kellett, és kaptam az utasításokat.
Kitérő 2.: Kismama torna. Már novembereben elkezdtem járni Enikőhöz, egy nagyon kedves, fiatal védőnőhöz kismama tornára. Minden szombaton reggel volt óra az óbudai műv központban. Nekem nagyon tetszett, jól éreztem magam, nagyon-nagyon jól is esett, arról nem is beszélve, hogy mennyi fontos információ hangzott el. A kismamák is eszmét cseréltek és ő, mint védőnő is, meg mint gyakorló anyuka is, rengeteg hasznos dolgot mondott el a szüléssel kapcsolatban. Rendszeresen minden órán gyakoroltuk a hasi-nyújtott, a préselő és lihegő légzéseket. Még egy papás óra is volt, ahová eljöhettek a kispapák, elsajátítani a kismamák légzés technikáját, ugyanis ez az egyik és szinte egyetlen dolog amiben az apukák segíteni tudják vajúdó párjukat, a kézszorításon kívül. ( ZSombi kissé másnaposan, cefre szagúan állított be erre a kispapás órára és végigkacagta az egészet. Legalább jól szórakozott.)
A kitérő után megjegyzem, borzasztó nehezen tudtam a légzésemre koncentrálni, pedig hónapokon keresztül gyakoroltuk. Zsombor nagyon ügyes volt és rettenetesen büszke voltam rá, mert ő ott szuszogott mellettem és mindig figyelmeztetett, hogy ne fújtassak, hanem lélegezzek mélyeket. Ahhoz képest, hogy be sem akart jönni a szülőszobába (ill. be akart, csak tartott tőle, hogy nem bírja majd a látványt ) pompásan és férfiasan uralta a helyzetet, meg engem is. REngeteget számított, hogy ott volt mellettem végig!
Szóval az órákon remekül ment a préselőlégzés, de az életben a nyögésektől sokszor hamarabb kifújtam a levegőt és nem tudtam annyit nyomni, amennyit egy fájás alkalmával lehetett volna. Persze kaptam az instrukciókat Zolitól, és próbáltam úgy csinálni, ahogy mondja. Eltelt így egy kis idő, de azt mondták még lejjebb kell jönnie a baba fejének. Kaptam a fenekembe egy szurit, ami nem tudom mi volt, de kicsit tompította a fájásokat és állva nyomtam tovább az ágyba kapaszkodva. Olyan volt ez , mint egy nagy székrekedés. Nyomtam, nyomtam, de nem jött semmi. Így ismét eltelt egy kis idő, majd visszajöttek a Zoliék és ismét nekiálltunk a fekvenyomásnak ( nem a fittness teremben vett értelmére gondolok:-) Belekapaszkodtam a két térdembe, húztam magam felé, anyu fogta a bal kezemet, Zsombi a jobbat, Dokibácsi utasított, szülésznő fogta, amit fognia kellett lent, és nyomtam, mint a gép.
 Zsombor lélegzett helyettem is és locsolta rám a szülésznő utasítására a vizet és az olajat. Akkorra más kicsit összeszedettebben ment a dolog, tudtam, hova koncentráljak és hogy vegyem a levegőt ill. hogy fújjam ki. A nyomás is tök érdekes, mert annyira nyom az ember, hogy szinte csillagokat lát, de nem fáj. Közben a Zoli hallgatott néha szívhangot, egyszer meg is kérdeztem, hogy jól van-e a baba. Olyan nehéz elképzelni, hogy magzatvíz nélkül van ott bent. Aggódtam. Meg azért is aggódtam, mert azt hittem bekakiltam. Meg is kérdeztem, de erre nem válaszoltak...Hmm. Amúgy a Szent Istvánban sem beöntés, sem borotválás nincsen, csak ha kéri valaki. És akkor megjelent a gyermek feje a kijáratnál. Zoli első kérdés az volt, hogy van-e fodrásza:-). Tulajdonképpen jó hangulat volt a szülőszobában, meg mentek a poénkodások, de én nem voltam valami vicces kedvemben, és nem is volt erőm nevetni, pedig a többiek mindent megtettek, hogy jó kedvre derítsenek. A következő nyomásra kijött a baba feje, igen ám, de csak félig. Kicsit meg voltam rémülve, mert akkor egy kicsit kapkodtak és mondták, hogy ne nyomjak, csak sóhajtozzak. Meg kellett várni a következő összehúzódást és addig éreztem, hogy a baba feje be van szorulva a kijáratban. Nem fájt csak feszített és aggódtam, nehogy kárt tegyek benne. A következő tolásra minden erőmet összeszedtem, hogy ki tudjon jönni a kisfiam és ki is jött. 19: 50 kor megszületett Korchma Szilárd. Amikor elképzeltem a születés pillanatát, majdnem mindig könnybelábadt a szemem és úgy képzeltem, hogy ha ez élesbe megy akkor bőgni fogok, mint a kisfiam. Végül nem így lett. Inkább mosolyogtam és örültem. Egyszer csak ott feküdt az asztalon egy nagy baba, egy tök nagy gyönyörűszép nagyhajú gyermek. Nem is volt véres, meg kulimászos, egy kicsit volt csak csúszós a bőre. Egyből rárakták a mellkasomra hassal, úgy hogy szét volt tárva a két kis keze, amivel átölelt :-). Felsírt, ahogy egy újszülötthöz illik, majd utána el is hallgatott. Nagyon ügyes volt ő is! A szüléshez a gyermeknek is ügyesnek kell lennie, nemcsak az anyának. ( jó, plusz a doki meg a szülésznő). Ezek után jött a köldökzsinór elvágás. Zsombi előre megmondta, hogy ez az, amit ő nem fog bevállalni és amikor a szülésznő tukmálta rá az ollót, ő határozottan elutasította. De a szülésznő nem hagyta ennyiben és mndta neki, hogy "NA, vágd már el!" és Zsombi kötélnek is állt és férfiasan elmetszette a magzati lét utolsó kötelékét is.
CSak egy-két percet foghattam frissen kibújt( még meleg) gyermekemet, aztán elvitték lemosni, mérni stb...Addig én megszültem a méhlepényt, amitől szintén rettegtem, hogy fájni fog, de a Zoli megnyugtatott, hogy az sem fáj. Tényleg nem éreztem semmit. Közben bejött Zsombi a felöltöztetett Szilárdkával, aki tök jól el volt az ölében és meg sem mukkant. Játszott a kis kezecskéivel. Édesanyám is nagyon boldog volt, madarat lehetett volna fogatni vele. A kisbaba teljesen egészségesen született, minden komplikáció nélkül, 56 cm-rel és 3860 grammal. Na ezt azoknak nyomatékosítom, akik végig megjegyezték, hogy milyen kicsi a hasam!! ( és én még aggódtam ilyenkor, hogy nem tápláltam rendesen...)Tényleg nem volt nagy a pocakom (szerencsére), de hát ilyen az alkatom. Utólag el sem tudom képzelni, hogy fért el bennem ez a méretes kis pulya.
Ami ezután következett az számomra rosszabb volt, mint maga a szülés. A hirtelen tágulástól ugyanis gátrepedésem lett, amit végül ijesztő mennyiségű öltéssel varrtak össze. Egyszer szülés közben előkészültek a gátmetszésre, de aztán valamiért erre nem került sor. Igazából az összevarrás nem is volt rosszabb, mint pár szuri, vagy mint a fogorvos, csak kimerült voltam, nyűgös, rosszul esett a tű látványa, közben a kimerültségtől meg az erőlködéstől remegtem, mint a nyárfalevél. Szóval kb fél órát varrta Zoli, ami nem fájt úgy isten igazából, de kellemetlen volt. Párszor rám is kellett szólni, hogy maradjak nyugton és ne húzzam el a fenekem.Anyu fogta a kezem közben ( és megint aggodalmas fejet vágott). A vége volt már kellemetlen , mert volt olyan hely ahová nem lehetett érzéstelenítőt sem adni és akkor éreztem a tűszúrást. Na, mindegy. Csajok, ne parázzatok! Annyira nem volt vészes, csak fogyóban volt az a hatalamas önuralmam. Aztán vége lett. Kezembe kaptam a felöltöztetett kisfiamat, akiben gyönyörködtem és közben bejöhettek a többiek is. Apu meg a bátyám a barátnőjével. Kissé elnyűtt fejem van a képeken, de hát ez ilyen. Utána még egy kicsit egyedül maradtam a szülőszobában, néha bejött valaki, nyomott egyet a hasamon, mire némi folyékony anyag távozott a szervezetemből. Kicsit csúnyán nézhettem rá, mert megjegyezte, hogy anyuka ezt muszáj.
Szép lassan mindenki lelécelt, csak Zsombi maradt még velem, megvárta amíg elfoglalom királyi lakosztályomat. Még a fizetős alapítványi szobákban sem volt hely, úgyhogy irány az 5 ágyas kórterem!
Jah, de előtte pisi-kényszer van. Anyuka sehova nem mehet amíg nem pisil. ZSombi jött velem, hogy meghozza az ingerenciámet :-), megnyitotta a csapot is, én meg pár perc alatt könnyedén eleget tettem kötelezettségemnek és boldogan kiabáltam az eü dolgozónak, hogy PISILTEM! Először nem tudta mi bajom van...
 
Nos, 3 órás kemény munkával sikerült elaltatni Csumpikát. Már megint front van. Utálom a frontot és ahogy elnézem a gyermekem is.

• zsreka | Címkék: csecsemő, kórház, szülés, születés, újszülött, vajúdás